Szalai Ria
… az aranyhalak emlékezet -tartománya négy másodperc…Megdöbbenek…Aztán, belegondolok…Hogyan is bírnák ki abban a szűk kis üveggömbben…?
…ha valakiért játszmákat kell játszani, és köröket futni, az húzzon el a rendezői jobbon, és akkor térjen vissza, ha már felnőtt …vagy inkább akkor se… §
…álmaimban, amikor vágyaim villamosán utazom, néha az vagyok egy-egy pillanatra ami, s amilyen szeretnék lenni. S akkor – elmosolyodva – csöngetek egy picit..
…sorsjegy voltam a kezedben…
…ja, az ember kilép önmagából és egy pillanatnyi elmezavarban olyat tesz amit maga sem ért de, fel kell vállalni ezt a pillanatnyi “elmezavart” és nem magyarázni, mert amivel magyaráznád…úgysem értenék meg…mert meg lehet-e érteni egy érzést meg lehet-e érteni látszólag banális dolgokat, melyek mögött mélységek/magasságok feszülnek? olyan ez, mint olvasni a sorok között ,sokan nem is olvasnak, nemhogy a sorok között…
Szeretnék most leülni a stégre. Aztán csak érezni, ahogy a víz lágyan emel és süllyeszt magasságokba, mélységekbe.Tán fura, de megszoktam a vadkacsák közelségét, ahogy enni kérnek, és kezemből veszik el a kenyeret. Ismerem ezt a vad vizet. Egyszer majdnem elragadott. Azóta félem, de nem félek tőle. Nézd csak, ott…ahol furcsán fodrozódik, ott a mélyben van egy kis sziget, ahol megpihenhetsz.Ott csak derékig ér. Kevesen tudják, de én igen. És szemben a fák, a vadon. Mennyi kis állatnak otthona…Ezért is érdemes átúszni a túlpartra, mert közelről láthatod őket. Csak taposod a vizet, csak taposod a vizet…és sok csodának lehetsz tanúja. Jó itt. Magamban lehetek. S, ha néha nyakon billent egy barát, hát ő is a csöndet értve ül mellém.Látod? kérdezi. Látom, felelem. Víz, szél, illat…mind az enyém. A miénk. Aztán fellobban a tűz, enni hívnak…És nagyon szeretem, hogy együtt kapunk a bicajra, s mindegyikünk elindul hazafelé. Egyikünknek sincs igazán otthona, csak mímeljük. De nem beszélünk róla. Minek is? naponta gyűjtjük a vadkacsáknak a kenyeret…Szeretem a kácsákat…Szép a szemük…
Tudod – meséli fiam – , az edzőteremben buli volt, mindenki hívhatott, akit akart, én elhívtam Lajost (aki ugyan Tomi, és a fiam egyik legjbb barátja, nagy művésze a pillanatok alatt való eltűnésnek, főleg alkoholos befolyásoltság alatt) .Mindenki hozott mindenféle jót (ezalatt szigorúan folyékony jók értendőek ) de lajostomi otthon még magához vett (belsőleg) némi Beherovkát, biztos, ami ziher.Ki is ütütte magát alaposan , s miután összerogyott alatta egy rozoga szék (tényleg a szék volt a hibás) ,ki akarták vezetni a teremből. Ja, de ragaszkodott a kabátjához, amit a sok között képtelen volt felismerni, s az őt kivezetők (hasonlóan kivilágított állapotban ) ráadtak egyet, ami éppen a kezük ügyébe került. Nőit. Tollboásat. És Lajos nekiindult az iccakának…hogy a ligetes részen eldőljön, merthogy aludni kívánt. Egy rendőrjárőr talált rá, s minthogy átható bambiillat lengte körül, bevitték a kórházba…ott utaztatták egy tolószékben…női kabátban, nyakában tollboával .Tomilajos mindezek közben félrebillent fejjel, békésen aludta a mátósok álmát…Abban a kabátban is ment haza hajnalban. Akkoriban még vállig érő szőke haja volt. (Miközben fuldokolva nevettem fiam sztoriján, felvillant bennem, hányan szólíthatták le hazafelé.) Csattanója a történetnek, hogy mivel lajostomi nem találta a kulcsát, becsöngetett házukba…szülőanyja pedig nem ismerve meg …női kabátban…tollboával…közölte vele…Tomi nincs itthon, és rácsapta az ajtót .Lajostomi a kertben aludt. Csak a tollboa és a kutya melegítette…
… a templom…bennünk van. Ha látogató jön hozzád, a hajlékodban fogadod. De megérkezni csak akkor fog, ha a szívedben adsz otthont neki.. Ezért mondom, a templom bennünk van…
kellek?
egy éjszakára?
mivégre? no mondd!
egy éjszakára adjam magam?
mi vagyok én?
szajhán ostoba?
vagy ostobán szajha?
kell neked ostoba?
kell neked szajha?
nő vagyok
nem ostoba
nem szajha
megkapsz
ha akarom
ha ÉN akarom
aztán
kibújok mellőled
a hideg ágyból
nekiindulok az éjszakának
ha voltál is
letagadom
s utánam
csak az árnyékom marad
ha ott hagyom…
ha ott hagyni
egyáltalán akarom…
..az életben és egy pakli franciakártyában az a közös, hogy mindkettőben kurva kevés a jolly…
… igaz, hogy ” A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislánkoló lángot?”…annak, aki égni nem tud, aki nem tud újra kezdeni minden vesztes csata után, ha nem tud felállni és újra fellobbantani a fényt…aki nem tudja önmagát égetni önmagáért és másokért. Van-e olyan, hogy a csend napja? Szerintem nincs…Pedig kellene, hogy legyen. Az elgondolkozásé, a befelé fordulásé, egyfajta olyan tisztálkodásé, ami nemesít. Grimm jut eszembe, s a csalánból szőtt ingek, melyek hallgatás közben születtek…Miközben a hallgató száj…igenis beszélt volna, de nem beszélhetett. Hányan szövünk némán csaláningeket…
figyelj csak
ha egyszer
már nem leszek
észreveszed?
amikor
utoljára
nálad jártam
hó esett
vadul
marcangolták
maguk
a fellegek
hótól terhes
hasuk
ha végre
felfakadt
csak
lépteim
fedték el
a fák alatt
kóbor kutya
ült mellém
szorongva
csalódottan
szagolt bele
a markomba
kezem
a csengő
gombján
tétovázott
míg a szél
gorombán
galléron rázott
és én csak
készítettem
az ujjam
tétován
csak fél centi
választott el
hol lett volna
szobám
és akkor
felvillámlott
a decemberi
égbolt
és én hirtelen
megfordultam
mint aki ott volt
buja
dunaillatú
eső esik
kopog
ablakomon
kihajolok
egy cseppjét
kézbe
veszem
domború
fakó
könnyem
mellé
társnak
teszem
szeretném
hátrahagyni
minden
gondom
minden
bajom
s visszaintésül
csak annyit mondani
sorry
csak átugrottam
egy
másik
Univerzumba

Szalai Ria
illatok