A galambok a garázs előtti járdán gyülekeznek, pontban tizenkettőkor. Köztük egy nagy szürke tollú és egy kisebb, bronzos árnyalatú madár, meg egy fehérfoltú búbos, akik mindig már előbb lesben állnak a szomszéd jegenye tetején. Hajni, az anyám őket rólunk nevezte el: a nagy szürketollast apámról, a kis bronzost sajátmagáról és a búbosat rólam. – Péter! Hajnika! Ábris!– kiáltotta mindig, kezében az etetőlavórral, mely a gondosan összegyűjtött kenyérmorzsákkal volt tele . (Nem szórta ki rögtön mind, megvárta, míg a környék többi madara is ideér: élők és holtak lelkei, vegyesen, akik olykor a vállára szálltak). Azóta, hogy anyám meghalt, én etetem a …
