Mit jelent egy hozzátartozó elveszítése egy működő, szeretetteljes családban?
Egy hozzátartozó elveszítése az egyik legfájdalmasabb veszteség, ami életünk folyamán érhet minket. Weiss 1998-ban három formáját különítette el a minket érő veszteségeknek. Az első a fontos emberi kapcsolatokban bekövetkezett veszteség (válás, szoros emberi kapcsolatok felbomlása), a második a saját önbecsülésünkkel kapcsolatos veszteségek (munkahely elvesztése, családban játszott szerep elvesztése), a harmadik pedig a viktimizáció (természeti katasztrófa vagy bűncselekmény áldozatai vagyunk). Ha veszteséget élünk át krízisbe kerülhetünk, amit érzelmi fásultság, kognitív beszűkülés, motivációhiány, elhomályosult jövőkép jellemez (Bakó, 2003).
A gyász olyan testi tünetekben megnyilvánuló, érzelmi és kognitív változásokkal járó reakció, amelyet egy fontos tárgy vagy személy elvesztése vált ki, ez akut formában normál pszichés reakció. Fontos, hogy az érzelmek kifejezhetőek legyenek, ez az egyik feltétele a sikeres gyászfeldolgozásnak.
A halál és a haldoklás témaköre a mai napig tabu témának számít. Az emberek nem szívesen beszélnek róla. Minden közösségben mások a gyászolót érintő közösségi és társadalmi normák, viselkedési elvárások. Napjaink olyannyira elfordulunk a halál tényétől, hogy a haldoklás medikalizálódik. Tehát a haldokló már nem családja körében, saját házában távozik az életből, hanem ez a feladat a kórházra hárul.
A haldoklás és a gyászolás a „lét legmagányosabb aktusa”, oszthatatlan. A társadalom sokszor nem segít veszteségünk feldolgozásában, a különböző normák és viselkedési szabályok miatt nem engedjük meg magunknak és másoknak sem a veszteség élményének megélését.
A gyászfeldolgozásban nem elhanyagolható szempont az adott személy kultúrája, hitrendszere, halálról alkotott képe (spiritualitás, transzcendencia, materializmus).
Mit jelent egy gyermek elveszítése?
A gyermek elvesztése egy teljesen más típusú gyász megéléséhez vezet. A szakirodalomban Kadmosz-szindróma néven emlegetik, ami a normál gyászreakciótól eltérő. (A fogalom eredete bibliai gyökerű – Ábel halála, akit anyja sirat hatalmas fájdalommal).
Az ilyen típusú gyászfolyamatnál megjelenhetnek kontrollálatlan érzelmi kitörések és teljes apátia is (ezek közötti ingadozás), mély depresszió és hiábavalóság érzése. A szülő jellemzően úgy érzi, hogy neki kellett volna meghalnia. Idősebb szülők esetében a fellépő pszichés stressz nagyon megterhelheti a szervezetet (Boga, 2000). A jövőkép megrendül, a család és a szülők általában elszigetelődnek a társadalom tagjaitól. Gyakoriak az önvádlások, az anyák inkább depresszióra, alvászavarra és szorongásra hajlamosabbak, még az apákra a munkába való temetkezés, a teljes tagadás és a düh jellemző. Azok a szülők, akik házasságban élnek és egymásnak szociális támaszt tudnak nyújtani kedvezőbb helyzetben vannak (Kovácsné és Szeverényi, 1998).
Más-e a gyászreakció, hosszabb-e lefolyásában, ha a hozzátartozó természetes halállal hal meg, idős kora vagy ismert betegsége miatt, vagy éppen erőszakos halállal, áldozatként?
A gyászfolyamat elakadhat, ha nagyon szoros szeretetkapcsolat volt a két személy között, ha hirtelen és váratlan következett be a halál vagy ha a halotthoz ambivalens érzések fűznek minket. Ezek a kiemelt helyzetek elhanyagolt területnek számítanak az egészség tájékoztatásban. Így igen a gyászfolyamat szempontjából veszélyeztetettebb helyzetben lehetnek azok, akik váratlan körülmények között, akár erőszakos halál áldozataként veszítik el szeretteiket, viszont egy nagyon szoros szeretetkapcsolat esetében ugyanilyen veszélyeztetett helyzetbe kerülhetünk akkor is, ha természetes halállal veszítjük el hozzátartozóinkat.
Van e különbség, ha fiatalabb vagy idősebb hozzátartozó hal meg hirtelen?
Mindkettő nagyon mély fájdalommal társul, főként, ha nagyon szoros a szeretetkapcsolatban vagyunk velük. Azonban az előbb említett Kadmosz-szindróma, ami a gyermekek elvesztéséhez köthető, eltér a normál a gyászreakciótól. Így igen, lehet különbség a gyászreakció milyenségében fiatalabb és idősebb hozzátartozók elvesztése esetén.
Mi lehet a kivezető út?
A krízisintervenció fontos lépése a szupportív jelenlét, a gyászmunka és a jövőkép építése (az élmény integrálása identitásunkba, az önmagunkról való tudás és az eseménynek tulajdonított jelentés újrakonstruálása).
A halál és a gyász körül lebeg egy bizonyos tabusítás „ilyesmiről az ember nem beszél”. Megjelentek különböző társadalmi eufemizmusok, amikor úgy beszélünk valamiről, hogy megszépítjük azt, tehát szalonképessé tesszük a mondanivalót (Bonhoffer, 1991).
Sokszor a környezet nem tudja, hogy hogyan reagáljon, hogyan segítsen, ezért zavarukban gyakran halogatják a látogatást, az is előfordul, hogy emiatt fel sem keresik a veszteséget átélt párt. A szülők így elszigetelődhetnek, teljes egyedül maradva gyászukkal.
Amit ilyenkor tehetünk az, hogy őszintén megfogalmazzuk érzéseinket „Nagyon sajnálom. Nem tudom, mit is mondhatnék. Engem is mélyen érint. Nagyon szomorú vagyok a történtek miatt.”. Amit ilyenkor jobb, ha elkerülünk azok a következő mondatok „Önöknek lehet még másik gyermeke. Az idő a legjobb gyógyszer. Lépjetek tovább.” stb.
Támaszai egymásnak ilyenkor a házastársak vagy ellenkezőleg, egyikük melyülő depressziója magával viszi e a másikat? Szükséges e szakember segítsége?
Kovácsné, Szeverényi és Forgács 1994-ben négy olyan lehetőséget azonosítottak, amelyek segíthetik a gyermekek elvesztésének feldolgozását. Ilyen a gyermek haláláról való verbális kommunikáció a családon belül vagy szakszemélyzettel, a vallásos meggyőződés, adaptív megküzdési stratégia a munkahely és a lakhely stabilitása és a szociális kapcsolatok ápolása, valamint az anya gyászfolyamatának lezárulása. Szignifikánsan kisebb depresszióval vészelik át a gyermek elvesztését, azok a személyek, akik házasságban élnek és társas támaszt tudnak nyújtani egymásnak.
Fontos tehát a tragédia nyílt megbeszélés a családon belül, gyógyító személyzettel. Maladaptív stratégiának számít a probléma előli menekülés (lakhely és munkahelyváltás), a tagadás, a hárítás és a meg nem történtté tétel.
Más-e a viszony a halálhoz, ha a szülőknek van másik gyermekük, vagy lesz másik gyermekük rövidesen. Jellemzően lesz e másik gyermek?
Általában nehezen tűrünk mindenféle veszteséget és minél gyorsabban igyekszünk őket pótolni és elfelejteni. Szakítás utána sokan egyből beleugranak újabb kapcsolatokba és az is előfordul, hogy egy gyermek elvesztése után a házaspár rövid időn belül ismét gyermeket vár, holott a terapeuták szerint 1,5 évig nem ajánlott. A gyorsan vállalt újabb terhesség káros lehet pszichológiai szempontból, a gyermekelvesztés után 16-18 hónappal vállalt újabb terhesség a gyász lezárásának tekinthető.
Minden emberi veszteség – típusától függetlenül gyászmunkával jár. Melynek szakaszai: tagadás, alkudozás, düh, depresszió, elfogadás/beletörődés.
Fontos a nyílt kommunikáció családon belül. A szülők ilyenkor általában önmagukat vádolják és egyes esetekben hajlamosak lehetnek az életben maradt gyermek túlféltésére, túlóvására vagy épp ellenkezőleg negatív érzelmek táplálására irányába. Elakadt gyászfolyamat esetén érdemes szakember segítségét kérni.
Imre Dóra
Hivatkozások
Békés, V. (2000). Ki fél a haláltól? A halálfélelem és korrelátumai. Kharón.
Boga, B. (2000). Kadmosz szindróma. Kharón.
Cselovszkyné, T. K. (1999). A „megszépített” halál. Kharón.
Hajduka, M. (2015). Krízislélektan. Budapest, Elte Eötvös Kiadó. 11-32. 119-171.
Kovácsné, T. Zs., Szeverényi, P. És Forgács, A. (1994). Perinatális gyászreakció. Orvosi Hetilap, 135 (34): 1863-1867.
Kovácsné, T. Zs. És Szeverényi, P. (1998). A vetélés és a szülés körüli gyermekvesztés a pszichológus szemével. Kharón, 2 (1): 33-43.
Kiemelt kép forrása: Lucy Campbell Art
