Csak nézem a holdat,
ami rám tekint sandán.
Várja a szavam, hogy szóljon
a szám, szépet, édeset.
Vagy tán kérdően ragyog felém?
Mit akarok én?
Titkosan nevet, körülötte
felhők és egek.
Mert ő már tudja, hisz nincs
rajta se gúny, se kalap.
Hogy ezek csak szavak?
De szépek! És remélek békét
s csodálatos képet!
Amint este kiülünk páran.
Párom, gyermekeim és még
jó néhányan.
Lessük fényes arcod!
Hisz te látod mi volt, mi lesz
a földön. Mert ami most van,
az nem más, mint börtön!
Mindennek te vagy a kulcsa,
te hatalmas, titkos és furcsa!
Mégis, ha mereng az ember,
fohászkodva néz rád, de miért
nem mer nagyokat álmodni?
Pedig te fonod egész életünket
át, drága holdvilág!
Kiemelt kép: Imre Bence