Liverpool legsikeresebb embere 2020-ban az a férfi lett, aki az Albert kikötőben álló piros emeletes omnibusz-büfé tulajdonosa. A busz kínálata nem több, mint sült krumpli és forralt bor, azonban a Beatles óta valószínűleg senki nem tett szert akkora népszerűségre, mint emberünk a karácsony előtti lockdown alatt. Mint molylepkék a villanykörtét, úgy lepték el a járókelők a zenélő buszt.
Elég volt egy ártalmatlan séta a kikötőben, a büfé máris elérte üzleti célját; hogy az ember teljesen feleslegesen enni vagy inni akarjon. A mini II. Erzsébet portrék, pedig Mona Lisa mosollyal repkedtek, egyenesen bele a kasszába.
A legszerencsétlenebbek, akik emberünk vagyonát gyarapították, talán azon szülők voltak, akiknek gyermekei sült krumpliért zokogtak. Annak érdekében, hogy nehogy véletlenül rossz szülőnek tüntessék fel magukat a többi mintaszülő szemében (akik nemsokkal előttük már átmentek ugyanezen a folyamaton), vásárolni kezdtek: a hisztériázó gyerek(ek)nek az áhított sült krumplit, maguknak pedig forralt bort, a nagy ijedtségre.
– Ez azért egy kicsit más tészta… – fakadt ki hirtelen Jon Foulkes – Akkor inkább már valami izgalmasabbat ennék, kevesebbért.
A kedvenc vasárnapi cipőjében sorakozó, magas férfi, akinek füle ki volt élesedve a kritikára, meghallotta az elhangzottakat:
– Ó, valóban? Talán a maga házában halomban áll a hasáb meg a forralt bor…Viszont nálunk,amikor régebben mindig volt otthon, folyton ki kellett dobni, nehogy még a végén megromljon, ugye Mama? És pont amikor kidobtuk…
– Éppen akkor kellett volna valakinek… – morogta Jon, befejezve ezzel a férfi monológját, illetve felkészülve arra, hogy udvariasan hallgassa tovább a kéretlen történetet.
– …Igen! Így van. Mi ezért járunk ide vagy ne legyen a nevem Roy-Paul, ugye Mama? – tette hozzá Roy-Paul (mert valóban így hívták), valamelyest bizonytalanul, mert már abban sem volt biztos, hogy kedvenc gyorsbüféjét egyáltalán érte-e bármiféle közvetlen kritika.
– …Így van! – reflektált még egyszer saját igazára, miközben belelépett egy kutyakakiba, ami hirtelen a semmiből bukkant elő, a kedvenc vasárnapi cipője talpán.
– Igazad van Kisfiam! – helyeselt az idősebb asszony, egyszem fia karját szorongatva – Micsoda gusztustalanság. Kellett ez nekünk?
Apád, Apám, Jon Foulkes, meg persze Szabolcs túrázni mentek a Penninekbe egy hűtőtáskányi Birra Moretti kíséretében. A Pennineknek pontosan azon részére, ahol előző nap a rendőrök elkapták a Forró Italokkal Sétáló Két Nőt. Apáink az egyik pihenő alkalmával belenéztek a Sunday Telegraph-ba és meglátták Cam, a Titkos Szeretőkről készített, díjnyertes fotóját. Apám felismerte Lucast a fényképen:
– Magyar gyerek!
Apád beleegyezve bólintott:
– It’s alright lighting…
– Nó lájt! Hángérien csájd!
– I’d prefer a Hungarian wine!
Majd kinyitották a hűtőtáskát, illetve Birra Morettijeiket.
A Newsham Drive 111. szám alatt lakó Őrültek (az Őrült lány és az Őrült fiú) elmentek a London úti Kisteszkó melletti Melos nevű szupermarketbe, mert jackfruitot akartak enni. Habár nagyon is jól tudták, hogy hogyan néz ki egy jackfruit konzerv (ugyanis korábban egy egész évet “angoltanárkodtak” Thaiföldön, ahol megismerkedtek az egzotikus gyümölccsel, még mielőtt a veganizmus befutott volna), mégsem találták. Kénytelenek voltak hát megkérdezni az eladót, a Szürke Hajú, Valamelyik Keleti-Európai Országból Származó Nőt, hogy lehet-e egyáltalán kapni.
– Dzsekkfrút? Mi az dzsekkfrút? Sose hallottam dzsekkfrút. Megkérdem.
Az Őrültek nehezen tudták csak elviselni az önmaguk kivételével minden élőlény felé irányuló visszafojtott agressziójukat:
– Nem… Nem gond… Nem olyan fontos…
– Nem, nem! Kinyomozom dzsekkfrút! – ígérte a Szürke Hajú, Valemelyik Kelet-Európai Országból Származó Nő.
– Mondtuk, hogy nem baj… Nem annyira szükséges… – morogták az Őrültek a valaha létezett legnagyobb mennyiségű visszafojtott agresszióval.
– CSAK SEGÍTENI PRÓBÁLOK! – vakkantotta a Szürke Hajú, Valamelyik Keleti-Európai Országból Származó Nő, velük ellentében, őszinte agresszióval.
– HA MÉG EGYSZER ÍGY BESZÉLSZ VELEM, KIHAJÍTALAK AZ UTCÁRA! – ordította az Őrült fiú, megpróbálva megóvni mindezzel barátnőjét, ki tudja mitől.
Abban a pillanatban a Melos szupermarket vásárlói, mint például Apád és Apám, akik éppen Birra Morettit vásároltak kirándulásukhoz a Penninekbe, közelebb somfordáltak, hogy jobban lássák az energikus jelenetet. Shawn, aki szintén az üzletben tartózkodott, túlságosan el volt foglalva azzal, hogy megtalálja a legpuhább főzőbanánt. A két tiszteletreméltó, békés férfi jelenléte ellenére (Apád és Apám; egy nyugdíjas ügyvéd és egy nyugdíjas katona), az Őrülteknek eszükbe sem jutott leállni, sőt az Őrült lány még sikítani is kezdett, mintha nem evilági lény lenne, az Őrült fiú pedig tapsolva közeledett a Szürke Hajú Valamelyik Kelet-Európai Országból Származó Nő felé. Amint sikerült sarokba szorítania szerencsétlen eladónőt, Shawn, aki egészen addig kimaradt az egész zűrzavarból, hirtelen közbeszólt.
– Haver… Megtaláltam a jackfruitot. Itt volt a magozott olivabogyó mellett.
Novella szövege: Ábel S., A. J. Nance
Ford.: Ábel S.
Kép forrása: https://www.rediff.com/getahead/report/food-is-kerala-official-fruit-jackfruit-the-new-superfood/20180412.htm
Középen: George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke egy óriás jackfruittal a kezében, az Acharya NG Ranga Mezőgazdasági Egyetemen tett látogatásán.
A Titkos Szeretők a Bátor utcai Maugli Étteremben randevúznak, titokban. A pincér aznap este a Divatos Srác, aki kívülről fújja az egész menüt, mindemellett pedig képtelen abbahagyni a tökéletesen bemagolt borlap felsorolását, vagyis szomalié tudásának fitogtatását; hogy ő, személy szerint melyik ételhez milyen bort ajánl. Cam, a londoni fotográfus véletlenszerű fotókat készít a Bátor utcai járókelőkről. Észreveszi a Titkos Szeretők vibráló kisugárzását és vadul fotózni kezd. Az étteremben egy másik pár is jelen van: Lucas, a magyar vezető színművész és a Kanadai Birkózólány. Az utóbbi csapvizet iszik csak, míg Lucas egy pohár száraz pezsgőt. Kizárólag egyet, még véletlenül sem többet, ugyanis nemrég kezdett bele legújabb diétájába. Asztalukon pedig a híres magyar színművész, Sándor életrajzi könyve hever, – amelyben azt állítja, hogy egy pohár száraz pezsgő naponta, zsírégető hatású – magyarázza a lánynak Lucas. Amint a Titkos Szeretők megpróbálnak észrevétlenül kisurranni az étteremből, Frank, elektromos rollerén éppen beleszáguld egy pocsolyába, lefröcskölve azzal a két szeretőt. A Bátor utcai járókelők egyből a segítségükre sietnek: a Pultos Srác a szemközti kocsmából (aki egyébként szerelmes a Divatos Srácba, nyilván persze titokban), a Mooncup Színházi Társulás felvonulása, rögtön utánuk pedig a Kékhajú Lány (a leghűségesebb Mooncup rajongó) és természetesen Lucas meg a Kanadai Birkózó Lány. Cam továbbra is csak fotóz, mert ezekért a pillanatokért él, Lucas pedig pózolni kezd.
Cam, a titkos randevúról készített egyik fényképe fotóművészeti díjat nyer, amit a Sunday Telegraph meg is jelentet. Lombard, a Titkos Szerető-nő gyanútlan férje, Londonban él hűtlen feleségével, illetve kislányukkal, Helenával. Minden vasárnap megveszi Sunday Telegraph-ot. Most vasárnap is.
Novella szövege: Ábel S., A. J. Nance
Ford.: Ábel S.
Kép forrása: https://www.todayspapers.co.uk/sunday-telegraph-front-page-2021-01-10/
Hűha. Ábel Stella voltam, vagyok és remélem még leszek is. Idén diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színművész szakán. Jelenleg Liverpoolban élek.
Mikor tudatosult benned, hogy a színészettel szeretnél foglalkozni?
Amikor kicsi voltam, ha filmet néztem utána a fürdőszobában fogmosás közben mindig elképzeltem, eljátszottam, hogy én is ott vagyok a történetben. Érdekeltek a szereplők filmbeli foglalkozásai, csak aztán szép lassan rájöttem, hogy ennyi szakmát nem lehet megtanulni egyszerre, illetve, hogy a színészek is csak eljátsszák a filmben. Miért ne lehetnék akkor én is “filmszerepvész” (mert nem tudtam hogyan mondják a filmszínészt…)? Hiszen akkor annyi minden lehetek majd, hogy soha többé nem fogok unatkozni!
Fotó: Leo N. Pinter – @leonpinter
Egyenes út vezetett el idáig?
Hát ez az út minden csak nem egyenes. Inkább akkor már görbe. Louis Armstrongnak és Velma Middletonnak van a Saint Louis Blues c. száma. Abban találkoztam először a “bumpy road” kifejezéssel. Azt hiszem “bumpy road” vezetett el idáig, illetve továbbra is vezet.
Úgy is mondhatnám: minden egyes lehetőségért keményen megküzdöttem. Nem nagyon repültek a sült galambok. Ha repültek is, le kellett őket vadászni.
Mi a legmeghatározóbb élményed az egyetemi 5 év alatt?
Sokk-szerű boldogság a felvételi. Nem hiszed el, hogy éppen te, éppen akkor egyfajta kiváltságos helyzetbe kerülsz. Ezt persze ugyanolyan nehéz feldolgozni, mint bármilyen más sokk-élményt.
Elvégezni sajnos most, a Covid alatt sikerült… Szerintem ezt nem kell bemutatni, hogy milyen. A diplomaosztó viszont szerencsére személyesen ment le a Vígszínházban. Pozitív energiákkal jöttem haza erre az alkalomra Angliából. Ez tudatosította bennem, hogy jelenleg jó helyen vagyok. Persze Marton László, osztályfőnököm, mesterem nélkül diplomázni a legfinomabban szólva is pocsék volt.
Az egyik legmeghatározóbb élmény számomra a Szegedi Szabadtéris Rómeó és Júlia utáni koncertünk a zenekarral (Márkos Berci féle R&J Band feat. a szegedi fúvós srácok, Miklós Szilveszter és mi négyen csajok az osztályból), ami az Ódry Színpadon, a Színházak éjszakáján volt megtartva. Akkor éreztem először, hogy lehet, hogy mégis tudok valamennyire énekelni. Vagyis megoldani “szineművészettel”. Szóval ahogy lejöttünk a színpadról, ugrottak az emberek a nyakunkba, mint a rocksztároknak.
Egy másik hasonló katarzis, a Kovács D. Dani rendezte Marat/Sade bemutató volt, amelyben Charlotte Corday-t játszottam, Dino Benjamin osztálytársam pedig Marat-ot. A Vas utca másik oldalán állt a kilométeres sor, rengetegen be sem jutottak az előadásra. Kíváncsiak voltak ránk és ez csodás! Szintén Színázak éjszakája, szintén Ódry.
Egy egyetemen kívüli legmeghatározóbb munka, pedig idén, Brazíliában volt, egy Rodrix nevű énekes videoklippjében én voltam a lány akiről énekel. Két hét Brazília. Pont, tök véletlenül a karnevál alatt. Úgy néz ki, hogy ez a meló még nem ért véget. Ha minden igaz akkor az első albumán én leszek az állandó szőke. Ha a covid is úgy akarja.
Fotó (werk): Andrew J. Nance
Mit gondolsz mi a legnehezebb a színházi hivatásban?
2020-ban szerintem ez a kérdés egy teljesen szokatlan, új választ követel. Túl nagy változáson megy most keresztül az egész világ, aminek sajnos minden művészeti ág az áldozatául esett, nem csak a színház. Azt érzem, hogy ebben a pillanatban, ebben az évben, ebben a jelenlegi helyzetben az embereknek sajnos a művészetekre van a legkisebb szükségük. Hónapok óta csak a Netflix volt az egyetlen fogalom amit az ismerőseimtől hallottam, ami művészetet tartalmaz. Ott is többnyire a “sorik” meg a “doksik”. Félelmetes belegondolni. Azt feldolgozni, hogy csak streamelve vagy maszkban ülve, mindenféle hülye covidbiztos módszerrel lehet színházat vagy filmet csinálni, nagyon nehéz. Az online…online…online…kiállításokról, maszkban énekelt koncertekről nem is beszélve…
Itt Liverpoolban, a napokban azon nevettünk, hogy a 2020-as filmek filmtörténeti jellemzője majd a ‘social distancing megoldás’ lesz, vagyis keresve sem találsz majd csók vagy szexjeleneteket. (Hihihihahaha.)
Egyébként hiányzik nagyon a valóság. Nem bírom tovább a képernyőt.
Fotó: Alessandro Nobili – @budapest_portraits
Melyik az a darab, amit a legjobban szerettél játszani és miért?
Hedda Gabler. Azt mondják, hogy nehézségében ez a “női Hamlet”. Egy hatalmas kihívás. Csak egyszer volt alkalmam eljátszani pont március elején, az utolsó pillanatban, a covid előtt. Muszáj, hogy Hedda még egyszer valamikor szembejöjjön velem.
Mit gondolsz a sok év színház hogyan hatott az önismeretedre?
És itt visszatérek a legnehezebb pontra. Csinálni, csinálni, soha nem feladni.
Fotó: Köő Adrien
Ösztöndíjat kaptál Angliába. Mik a terveid a jövőre nézve?
Azt éreztem, hogy a három év színész II. És az öt év egyetem után muszáj kimennem külföldre. Az angolt és a német nyelveket beszélem, ezért Anglia, eredetileg a Birmingham Conservatoire volt a terv szeptembertől, azonban az utolsó pillanatban kaptam meg az infót, hogy nem fogadnak külföldi hallgatókat az első szemeszterben. Így a liverpooli színész barátaim segítettek, hogy kijöhessek és dolgozhassak velük. Most a covid miatt ez ugye nehezen indult be, mert újra bezártak vagy ki se nyitottak a helyek… Viszont, a kiejtésemet folyamatosan csiszoljuk, hangosan olvasunk könyveket, illetve amint a helyzet engedi benne leszek majd két kisfilmben. Januártól pedig a Birmingham Conservatoire-ban folytatom.
Rengeteg önbizalmat ad egy ilyen típusú nyitott, egyéncentrikus kultúra. Sokat fejlődtem magabiztosságban, önértékelésben, a legpozitívabb értelemben.
Számít-e, hogy éjszaka van vagy nappal? Mikor tudsz produktívabban, kreatívabban alkotni?
A tavaszi karantén alatt, illetve jelenleg itt Liverpoolban is volt két hét a Magyarországról való visszautazás miatt, illetve most van egy újabb lockdown itt Észak-Angliában… Szóval, hogy az utóbbi hónapokban teljesen felborult a biológiai órám. Nem tudok aludni, nem bírok felkelni. Többnyire viszont megmaradt az éjjeli aktivitásom. Egész életemben érdekes módon rossz alvó voltam. Mindig éjszaka volt a legproduktívabb az agyam, sőt az egész testem. Számomra a reggel az émelygés, az éjszaka pedig az összes “világmegváltó gondolat”. (Megint hihihihahaha.)
Hogy iszod a kávét?
Ohh…Dupla eszpresszót. Kizárólag Feketén.
Hogyan jellemeznéd magad három szóban?
Ábel Stella leszek.
Fotó (werk): Andrea Afonso (Balról: Icaro N. Silva, Ábel Stella, Rodrix)
Borítókép fotó: Shawn John – @eyekatchafoto
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom
