Suhan a busz

Suhan a busz…

…és álmosan kocog a fejem az ablakon. Ismerős a táj, és ismerős az érzés. Aludnék. Mákvirágok, búzavirágok, pipacsok integetnek felém…de félmosolyra sem telik tőlem. Hagyjatok, gondolom, és lassan átfordulok a másik oldalra…Mákvirágok, búzavirágok, pipacsok integetnek felém…onnan is. De amarra sem telik tőlem félmosolyra sem. Két oldalon semmi, mögöttem és előttem tán valami. Ami mögöttem, azzal hiábavalóság foglalkozni, ami meg előttem..? Azzal még nem tudom, mit kezdjek. És nem is akarom tudni. Jó most itt. Csendes az egyébként zajos udvar a gyerekek nélkül. Várom Garfield-et, a vörös cicát, akit az anyaság megviselt az utóbbi időben…Állat szemében még nem láttam ennyi szűkölést, fájdalmat. Csak lessük egymást, és nem igazán értjük, tudjuk, hogy mit gondol a másik. Talán nem is a tegnapi nap volt, hogy hátamat a fának támasztva ott akartam maradni a fa tövében, az éj hűvösében, talán minden nap ilyen tegnapi nap. Talán minden mindig szeriálisan ismétlődik, talán ebből áll az életünk, talán van az ismétlődésnek valamiféle szabálya, s mi aszerint élünk. Szeretnék Garfield lenni, érzem most hirtelen, szeretnék belenézni egy másik szemébe olyan bizalommal, mint a macska az enyémbe, szeretnék a másik tenyeréből enni, mint ő az enyémből. Sok mindent szeretnék. És oly keveset…Suhan a busz, és álmosan kocog a fejem az ablakon. Álmodtam. Vannak ugyan mákvirágok, búzavirágok, pipacsok.

De nem integetnek. Nekem…

Ez most olyan…

…mint ott állni a világ leghíresebb országútján a hőségben a hatvanhatos út mellett fáradtan s magam mellé porba tenni a tatyót ami semmi fontosat nem rejt magában csakhogy az ember utazik s ahhoz a táska valahogy kelletik de tényleg mégsenincs benne semmi fontos mert minden ami fontos az a lelkemben van aztán eltekinteni jobbra és balra és csak az útkígyót látni a busz még sehol s ki tudja mikor jön s megérkezik-e egyáltalán de utazom legalábbis így vélem mert jobb mint ha tudom hogy voltaképpen menekülök úton lenni jó az mindig rejt valamit s valami csodát igér ha a csoda csak egyszerűen az hogy valami más mint a megszokott mindennapok a mókuskerék amelybe minden nap beleszakad az ember s ha úgy is érzi kiszabadul belőle másnap megint benne találja magát szóval állni a hatvanhatos út mellett higgyétek meg nem éppen főnyeremény mondom ezt és tartom ezt akkor is ha még soha nem álltam ott és gyanítom nem is fogok de hát már csak ilyen vagyok vágyakozom s közben életre kelnek gondolatok érzések életérzések s ha már a hatvanhatos út mellett ácsorgok gondolatban mondhatom ezt feelingnek is és ebben a képzelt világban ácsorgásban nem jön egyetlen autó sem és ez jó merthogy igazából egyedül szeretnék maradni érezni a napfényt a szelet a csendet a semmit néha szükségem van rá hogy hagyjon engem a világ kicsit békén magamban lenni hadd igazodjak el magamon és hadd igazodjak el a világon mert ebben zavar a mindennapok zaja felgyorsult tempója hadd lassítsak a bokám mellett a semmit sem rejtő táskával hadd rúgjam odébb a port hadd lássam meg az útszéli virágokat s közben fogalmam sincs hogy vannak-e a hatvanhatos út mellett virágok valaha azt hittem vállamra tudom venni a világot sőt ki is tudom forgatni sarkaiból mára már nem hiszem sőt … tudom hogy nem talán ezért várom képzeletben a képzeletbeli buszt de nem jön így lassan elindulok ott hagyva táskám az út mellett úgysincs benne semmi ami lényeges az bennem van nem tudom meddig jutok de valahogy nem is érdekel csak azt érzem hogy szabad vagyok és ez ebben a pillanatban…mindennél fontosabb

Leültem egy csillag mellé. Beszélgetni. Bocsánat, mondta, fáradt vagyok. És lehullt.

Szalai Ria