Solyka Angi: Sötét magány

Szomorúság s árnyék vonta be a fákat
A Gecsemané kert csendje sikoltozott.
Némán álltak körüle a bokrok
Lélekből sóhajtva, Ő csak imádkozott.

Egyedül borult némán, le a földre,
Arca megtört, könnyei hullanak.
Lelki viaskodás virít messzi róla
Karjai, vállai bánattól roskanak.

Magára maradt, ki mindenkin segített
Ki meggyógyított bénát és vakot!
Egyedül, elhagyva, magányosan, némán.
Kifosztva állt ő, ki mindig csak adott.

Követői sehol, messzebb alszanak már
Hiába igértek, gyenge az akarat
Vele imádkozni egy sem maradt ott, lám
nincsenek tettek, csak az üres szavak.

Mozgolódás támad, kemény léptek döngnek
katonák érkeznek, mint vérre vágyó vad!
Judás is velük van, mosollyal közelít
S Jézus arcára áruló csókot ad.

Megkötözik kezét, rabosítva viszik
Helyében a csönd és sötétség marad
S kakas ébredéskor, istennek báránya,
Még egy tanítványod, Péter is megtagad.

Ezt követően a katonák elfogják, elviszik, Pilatus elé állítják. Majd keresztre feszítik.