Illatok III. – Szalai Ria

Szalai Ria

 

… az aranyhalak emlékezet -tartománya négy másodperc…Megdöbbenek…Aztán, belegondolok…Hogyan is bírnák ki abban a szűk kis üveggömbben…?

…ha valakiért játszmákat kell játszani, és köröket futni, az húzzon el a rendezői jobbon, és akkor térjen vissza, ha már felnőtt …vagy inkább akkor se… §

…álmaimban, amikor vágyaim villamosán utazom, néha az vagyok egy-egy pillanatra ami, s amilyen szeretnék lenni. S akkor – elmosolyodva – csöngetek egy picit..

 

…sorsjegy voltam a kezedben…

 

…ja, az ember kilép önmagából és egy pillanatnyi elmezavarban olyat tesz amit maga sem ért de, fel kell vállalni ezt a pillanatnyi “elmezavart” és nem magyarázni, mert amivel magyaráznád…úgysem értenék meg…mert meg lehet-e érteni egy érzést meg lehet-e érteni látszólag banális dolgokat, melyek mögött mélységek/magasságok feszülnek? olyan ez, mint olvasni a sorok között ,sokan nem is olvasnak, nemhogy a sorok között…

 

Szeretnék most leülni a stégre. Aztán csak érezni, ahogy a víz lágyan emel és süllyeszt magasságokba, mélységekbe.Tán fura, de megszoktam a vadkacsák közelségét, ahogy enni kérnek, és kezemből veszik el a kenyeret. Ismerem ezt a vad vizet. Egyszer majdnem elragadott. Azóta félem, de nem félek tőle. Nézd csak, ott…ahol furcsán fodrozódik, ott a mélyben van egy kis sziget, ahol megpihenhetsz.Ott csak derékig ér. Kevesen tudják, de én igen. És szemben a fák, a vadon. Mennyi kis állatnak otthona…Ezért is érdemes átúszni a túlpartra, mert közelről láthatod őket. Csak taposod a vizet, csak taposod a vizet…és sok csodának lehetsz tanúja. Jó itt. Magamban lehetek. S, ha néha nyakon billent egy barát, hát ő is a csöndet értve ül mellém.Látod? kérdezi. Látom, felelem. Víz, szél, illat…mind az enyém. A miénk. Aztán fellobban a tűz, enni hívnak…És nagyon szeretem, hogy együtt kapunk a bicajra, s mindegyikünk elindul hazafelé. Egyikünknek sincs igazán otthona, csak mímeljük. De nem beszélünk róla. Minek is? naponta gyűjtjük a vadkacsáknak a kenyeret…Szeretem a kácsákat…Szép a szemük…

 

Tudod – meséli fiam – , az edzőteremben buli volt, mindenki hívhatott, akit akart, én elhívtam Lajost (aki ugyan Tomi, és a fiam egyik legjbb barátja, nagy művésze a pillanatok alatt való eltűnésnek, főleg alkoholos befolyásoltság alatt) .Mindenki hozott mindenféle jót (ezalatt szigorúan folyékony jók értendőek ) de lajostomi otthon még magához vett (belsőleg) némi Beherovkát, biztos, ami ziher.Ki is ütütte magát alaposan , s miután összerogyott alatta egy rozoga szék (tényleg a szék volt a hibás) ,ki akarták vezetni a teremből. Ja, de ragaszkodott a kabátjához, amit a sok között képtelen volt felismerni, s az őt kivezetők (hasonlóan kivilágított állapotban ) ráadtak egyet, ami éppen a kezük ügyébe került. Nőit. Tollboásat. És Lajos nekiindult az iccakának…hogy a ligetes részen eldőljön, merthogy aludni kívánt. Egy rendőrjárőr talált rá, s minthogy átható bambiillat lengte körül, bevitték a kórházba…ott utaztatták egy tolószékben…női kabátban, nyakában tollboával .Tomilajos mindezek közben félrebillent fejjel, békésen aludta a mátósok álmát…Abban a kabátban is ment haza hajnalban. Akkoriban még vállig érő szőke haja volt. (Miközben fuldokolva nevettem fiam sztoriján, felvillant bennem, hányan szólíthatták le hazafelé.) Csattanója a történetnek, hogy mivel lajostomi nem találta a kulcsát, becsöngetett házukba…szülőanyja pedig nem ismerve meg …női kabátban…tollboával…közölte vele…Tomi nincs itthon, és rácsapta az ajtót .Lajostomi a kertben aludt. Csak a tollboa és a kutya melegítette…

 

… a templom…bennünk van. Ha látogató jön hozzád, a hajlékodban fogadod. De megérkezni csak akkor fog, ha a szívedben adsz otthont neki.. Ezért mondom, a templom bennünk van…

 

kellek?

egy éjszakára?

mivégre? no mondd!

egy éjszakára adjam magam?

mi vagyok én?

szajhán ostoba?

vagy ostobán szajha?

kell neked ostoba?

kell neked szajha?

nő vagyok

nem ostoba

nem szajha

megkapsz

ha akarom

ha ÉN akarom

aztán

kibújok mellőled

a hideg ágyból

nekiindulok az éjszakának

ha voltál is

letagadom

s utánam

csak az árnyékom marad

ha ott hagyom…

ha ott hagyni

egyáltalán akarom…

 

..az életben és egy pakli franciakártyában az a közös, hogy mindkettőben kurva kevés a jolly…

 

… igaz, hogy ” A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislánkoló lángot?”…annak, aki égni nem tud, aki nem tud újra kezdeni minden vesztes csata után, ha nem tud felállni és újra fellobbantani a fényt…aki nem tudja önmagát égetni önmagáért és másokért. Van-e olyan, hogy a csend napja? Szerintem nincs…Pedig kellene, hogy legyen. Az elgondolkozásé, a befelé fordulásé, egyfajta olyan tisztálkodásé, ami nemesít. Grimm jut eszembe, s a csalánból szőtt ingek, melyek hallgatás közben születtek…Miközben a hallgató száj…igenis beszélt volna, de nem beszélhetett. Hányan szövünk némán csaláningeket…

figyelj csak

ha egyszer

már nem leszek

észreveszed?

 

 

amikor

utoljára

nálad jártam

hó esett

vadul

marcangolták

maguk

a fellegek

hótól terhes

hasuk

ha végre

felfakadt

csak

lépteim

fedték el

a fák alatt

kóbor kutya

ült mellém

szorongva

csalódottan

szagolt bele

a markomba

kezem

a csengő

gombján

tétovázott

míg a szél

gorombán

galléron rázott

és én csak

készítettem

az ujjam

tétován

csak fél centi

választott el

hol lett volna

szobám

és akkor

felvillámlott

a decemberi

égbolt

és én hirtelen

megfordultam

mint aki ott volt

buja

dunaillatú

eső esik

kopog

ablakomon

kihajolok

egy cseppjét

kézbe

veszem

domború

fakó

könnyem

mellé

társnak

teszem

szeretném

hátrahagyni

minden

gondom

minden

bajom

s visszaintésül

csak annyit mondani

sorry

csak átugrottam

egy

másik

Univerzumba

Szalai Ria

illatok