Havas Eszter

Mérhetetlen szerelmem az életbe

s annak minden részébe, 

részegnek, bolondnak láttat,

s a vágyat, ami lobog bennem, 

félreértik.

Szeretem a szemek beszédét,

az érintések táncait,

hogy béke sziget lehetek,

lehűtöm a fájó sebeket,

s ők a valós ènjükkel

találkozhatnak tükrömben.

Láncokat tépünk le egy-egy

ölelèsben, s aki mást akar,

mint amit adhatok,

csalódik bennem.

Nem látja a lènyeget,

csak szokásos címke

ès ítélkezés mentén.

Kérdem én, hol ebben

a szeretet?

Én kitártam a szívem

minden éhezőnek,

jöjjön töltekezzen

repüljön, építsen..

de csak a szívem.

A többi zárt s csak

az arra mèltó kapja meg.

Vágyom a fènyre,

de sötétben élek,

Vágyom a rétre,

de mozdulni félek.

Vágyom a kezedre,

de messze jársz.

Vágyom, hogy bízz,

utat találsz.

Várom, hogy amikor

jön a fájó álom,

te jöjj èdes barátom,

s csitítsd remegő testemet.

Te, képmásom, másik

ènem, felelős vagy

èrtünk, értem.

Nem szabad félnem,

hiszen te is csak én vagyok.

Olvadjunk egybe

s világaink kertje

mindig virágzik majd.