Interjú Vigh Bálint filmrendezővel

A Teltház irodalmi folyóirat interjút készített a fiatal, de máris jelentős sikereket felmutató filmrendezővel Vigh Bálinttal

Teltház : Kedvenc filmed? Fontos Operatőröd? Kedvenc lábbelid?

Vigh Bálint : Kedvenc film: Tökéletes trükk. Fontos operatőr: Wally Pfister. Kedvenc lábbeli: sima utcai cipő

Teltház : Ha filmet  tervezel – írsz, rendezel – látod-e, hallod-e a szereplőidet magadban, még mielőtt egyáltalán találkoztál volna velük, tudod-e  hogyan mozognak, hogyan beszélnek, mi a múltjuk és lesz-e jövőjük? Fontos-e a sorsuk, vagy inkább a filmbeli cselekvésük számit?

Vigh Bálint : Látom és hallom őket, és természetesen minden részlettel tisztában vagyok, mielőtt elkezdem írni a forgatókönyvet. Ha ez nem így van, akkor addig dolgozom a karakterek kidolgozásán, amíg úgy érzem, hogy elég információm van róluk. A szereplők helyzetébe képzelem magam, tudni akarom milyen egy napjuk, hogyan ébrednek, hol laknak, mit esznek, milyen a szociális életük, mi a meggyőződésük, miben hisznek, mi az, ami motiválja őket. Együtt lélegzek, együtt élek a szereplőkkel. Végig gondolom milyen egy napjuk. Fontos a múltjuk, hiszen abból következik a jelenük, ami a cselekmény, és annak kimenetele lesz a jövőjük, tehát végig kell gondolni az életútjukat. Mind a sorsuk, mind a cselekvésük fontos, hiszen a kettő összejátékából alakul ki a történetük.

Teltház : Írógép vagy klaviatúra? Hogyan viszonyulsz a XXI. századhoz?

Vigh Bálint : Klaviatúra. Mindig felhő alapú szoftverben dolgozom, semmilyen adatot nem tárolok a saját számítógépemen. Néha van, hogy telefonról írok, de többnyire számítógépről. Mindig van nálam mobil internet, hogy ha eszembe jut egy ötlet, azonnal le tudjam írni.

Teltház : Jelenlegi szívedhez legközelebbi város? Én tudom melyik, de mondd el miért? ha több van akkor mind érdekel.

Vigh Bálint : Két város áll a legközelebb hozzám, az egyik Budapest, hiszen már itt élek, itt van a filmipar központja Magyarországon, itt dolgozom. De Balatonalmádit is nagyon szeretem, hiszen ott nőttem fel, és éltem életem első 25 évét. Néha jó visszamenni, és a természet közelségében írni a forgatókönyveimet.

Teltház : Írsz e vonaton, villamoson, gyalog? Találsz e figurát, cselekményt utcán, járművön?

Vigh Bálint : Amikor   utazom, szinte biztosan előveszem a telefonom, és átpörgetem az aktuális forgatókönyvemet, amin dolgozom, és van, hogy írok hozzá gondolatokat. Lehet látni érdekes figurákat néha, de inkább a képzeletemet használom, mint sem valós karaktereket. Az utazások alkalmával laza lelkiállapotba kerülök, ami megkönnyíti a szabad asszociációkat.

Teltház : Magyarul gondolkozol, ha nem magyar nyelvű filmet rendezel, vagy azon a nyelven?

Vigh Bálint : Eddig csak magyarul rendeztem, de angolul is szeretnék. Alapvetően a magyar az anyanyelvem, így magyarul gondolkodom és nem angolul, de vannak szavak, mondatok, amik eszembe jutnak, hogy hogyan hangoznának angolul. Minden esetre az angol teljesen máshogy alkotja meg a gondolati sorokat, mint a magyar, így egy forgatókönyv lefordítása komoly feladat, nagy kihívás. Minden esetre az én munkamódszerem az, hogy először magyarul írom le, aztán fordítok angolra.

Teltház : Mi a filmnyelv legfontosabb eleme? Mi határoz meg egy filmet? Szerinted mire emlékeznek az emberek húsz év múlva egy filmből, és vajon miért?

Vigh Bálint : A legfontosabb az, hogy azonosulni tudjon a néző a fő karakterekkel, hogy a film bevonja őt a szereplő életébe. A legtöbb sikertelen film azért bukik meg, mert azonosulhatatlan a karakter, így nem indít meg a nézőben semmilyen érzést, nem kezd el a tudatalattival kommunikálni. Tehát a karakterek beszéde, cselekvése, döntései alapvetően meghatározzák a filmet, a másik pedig szerintem a hangulat és a zene. Ha ez a három dolog együtt van, hiteles karakter, hozzáillő hangulat, kifejező zene, akkor a filmnek már jó esélyei vannak. Húsz év múlva azokra a filmre fognak emlékezni, amelyek valamilyen erkölcsi, filozófiai vagy emberi értéket hordoznak magukban, és ezeket hitelesen és erősen közvetítetni tudják.

Teltház : A filmrendező mi? Mesterember, művészember, technikai vagy szellemi lény. Szemlélő vagy cselekvő? Persze az érdekel, te magad hová gondolod.

Vigh Bálint : Mindegyik egyszerre. A rendezés lényege, hogy a film elkészítésnek minden aspektusát ismered, és ott vagy az írástól, az előkészítésen keresztül a forgatás és az utómunka összes fázisánál. A rendező rendelkezik egy erős művészeti koncepcióval, így ezt megkísérli a stábnak és a színészeknek elmagyarázni, és velük együtt lefordítják ezt a víziót egy konkrét filmre. Egy rendezőnek nem csak minden folyamat technikai és esztétikai lehetőségeit ismeri, hanem jól is tud kommunikálni emberekkel, és vezetői képességekkel rendelkezik. Így ez egy rendkívül összetett, komoly szerepkör. Mindemellett úgy gondolom, az a legjobb, ha a rendező maga írja a saját forgatókönyveit, amennyiben van írói vénája. De legalábbis tisztában van a forgatókönyv írás alapvető működési elveivel, behatóan ismeri a filmírási módszertanokat, és a lehetséges történetalkotási műfajokat, így ha nem ő az író, hanem valaki más, akkor legalább el tudja dönteni, hogy a megrendezendő könyv megéri-e a belefektetett energiát, vagy sem.

Teltház : Terveid öt tíz, húsz év múlva?

Vigh Bálint : Nagyok az ambícióim, de nem szeretnék irreális képet festeni magamról, így csak nagyon röviden válaszolnék: szeretnék pár éven belül világszínvonalú produkciókat rendezni, és a MinusFilm stúdióval együtt minél több közös projektet létrehozni. Úgy gondolom nagy lehetőségek vannak a hazai független filmgyártásban, így ezeket szeretnénk minél jobban kiaknázni.

Teltház : Ha elázol az esőn, bánod –e?

Vigh Bálint : Ha egy jó forgatásért kellett megázni, akkor biztosan megérte.

Teltház: Olvasóink számára mutasd be magad kérlek:

Vigh Bálint : 1990-ben születtem Veszprémben, a halak jegyében, 2003 óta foglalkozom filmezéssel, forgatókönyv írással.

Eleinte csak kísérleti rövidfilmeket csináltam, de ezeket nem neveztem be filmfesztiválokra, csak gyakorlás képpen készítettem.

Később videoklipeket is rendeztem, ahol egyben operatőr és vágó is voltam, ezeket a klipeket a youtube-ra is feltöltöttem már.

Első narratív filmem, melyet írtam és rendeztem Álmokfutás címmel 2020-ban jelent meg, amellyel már díjat is nyertem nemzetközi filmfesztiválon.

Teltház : A cím nem elírás , inkább játék , és jelentősége van. Mi volt ez a dij?

Vigh Bálint : A Tagore Nemzetközi Filmfesztiválra neveztük a filmet többek között, és bejutottunk a versenyprogramba, később meg is nyertük a legjobb rövidfilm kategóriát.

Ez egy online fesztivál, így személyesen nem voltunk jelen, de küldtek nekünk egy oklevelet.

Teltház : Kivel dolgozol most együtt? Mik a közeljövő tervei?

Vigh Bálint : A MinusFilm egy független budapesti filmstúdió, amelynek társalapító tagjaként a kezdetektől részt vettem a törekvéseiben.

Kezdetben az volt a missziónk, ami a mai napig is az, hogy egy nyitott, független filmkészítő közösségként minőségi, világszínvonalú filmeket készítsünk.

Több rövidfilmet is forgattunk, ezek közül néhány filmfesztiválokon is nyert díjakat, és több különböző rendezővel, íróval és filmes szakemberrel dolgozunk együtt.

De készítettünk már dokumentumfilmet, videóklipet és a reklámfilmet is.

Az Álmokfutást is a MinusFilmmel forgattuk le,  ez volt az első és eddig egyetlen projektem, amiben író/rendezőként vehettem részt.

Más projektekben különböző pozíciókban dolgoztam, ezzel segítve a többi rendező törekvéseit, így voltam már kameraman, scriptes, csapó, gyártásvezető és szereplő is.

Teltház : Az egész estés film terveben van már?

Vigh Bálint : Még nem szeretnék megosztani részelteket, de a jövőmet, mint filmrendező képzelem el.  

Teltház : Köszönjük, alighanem találkozunk még.

Következzék néhány kép a rendezőről, és alkotásáról. A profilképét Maráczi Krisztián készitette.

Vigh Bálint adatlapja

https://www.imdb.com/name/nm11092982/

Az Álmokfutás c. film adatlapja

https://www.imdb.com/title/tt11200550/

a Minusfilm filmjei:

https://www.imdb.com/search/title/?companies=co0777285

A Minusfilm honlapja

http://minusfilm.com/

 

Hogyan történik a pszichológiai profilalkotás?

A bűnözői profilalkotás

A pszichológiai profilalkotás tudományosan megalapozott módszer, ellentétben a mindennapi tapasztalatokon alapuló következtetésekkel, a profilozás egymásra épülő folyamatokból álló rendszer, ami számítógépes adatbázison, statisztikai adatokon, kutatási eredményeken alapszik és standard elemekből építi fel az elkövető profilját.  Többféle elnevezés és definíció használatos a profilozásban. A profilalkotás (Jackson és Bekerian, 1997) a bűncselekményben, vagy bűncselekmények sorozatában megjelenő viselkedéses tanulmányozásból következtetések vonhatóak le a tettes különféle jellemzőivel kapcsolatban. A profilalkotás során az elkövetett bűncselekmények alapján azonosíthatóak az egyén fontosabb magatartásbeli és személyiségbeli jellemzői (Douglas, 1986). A kriminális akciók hierarchiáját Canter írta le 2000-ben, ide tartozik a bűnelkövető-nem bűnelkövető, a bűntett kategóriái (személy vagy vagyon elleni), a bűntett típusai (emberrablás, betörés), a „modus operandi”, a bűnöző magatartási mintázata (egyéni jellemzői), a bűnelkövető aláírása, sajátos kézjegye, ami csak rá jellemző.

A profiler tanulmányozza és értékeli a bűntény helyszínének részleteit, a hozzáférhető bizonyítékokat, az áldozatot és megkísérli elkészíteni az ismeretlen bűnelkövető jellemőzinek leírását (Copson, 1995). A profilozás története bibliai időkre nyúlik vissza, ilyen például Gideon katonaválasztása. James Brussel pszichiáter volt az első ismert profiler, ő George Metzky-ről az „őrült bombázó” -ról készített pontos profilt. A profilerek főleg pszichológusok, pszichiáterek, kisebb számban rendőrtisztek, kiknek szakképzettsége lehet klinikai, igazságügyi pszichológia/pszichiátria vagy posztgraduális pszichológia. Két módszert alkalmaznak, az egyik az FBI Kézikönyve, a másik Canter és Britton megközelítése, statisztikai és klinikai analízis (Gudjonsson és Copson, 1997). A profilerek 10 területen segítik a nyomozók munkáját és adnak tanácsot (bűntett jellemzői, elkövető jellemzői, elkövető helyzete, elkövető származása, elkövető földrajzi elhelyezkedése, priusza, várható viselkedése a jövőben, sikeres kihallgatás technikái, újabb bűnelkövetés esélye, egyéb speciális ajánlások).

A profilalkotás kifejezés rendszeresített használata az FBI Magatartástudományi Osztályához köthető, akik 4 lépcsős folyamatot írtak le a profilalkotásra vonatkozóan (1. adatok összesítése – fotók, jelentések, tanúvallomások, 2. bűncselekmény osztályozása – szervezett, szervezetlen, 3. bűncselekmény rekonstrukciója – modus operandi, hipotézis alkotás a cselekmények sorrendjéről, elkövetés módjáról, 4. profilkészítés). A standard elemek közé tartoznak a demográfiai információk (nem, faj, életkor, családi állapot), az iskolázottság, az intelligenciaszint, a családi jellemzők, a jármű jellemzői, a katonai szolgálat (elsajátított fegyverismeret, mesterlövész), a szociális kapcsolatok, a helyszíni bizonyítékok, a javasolt kihallgatási technikák (más módszer sikeres egy pszichopata és egy neurotikus elkövető esetén) és a személyiségjellemzők. Ez a módszer 1978 óta segíti a nyomásokat az USA-ban, a gyakorlatban jól bevált.

David Canter, a Liverpooli Egyetem pszichológiaprofesszora három kérdést tett fel a profilkészítés elméletét illetően. Az első az, hogy van-e matematikailag bizonyítható összefüggés a sorozatos bűnelkövető személyes tulajdonságai és az elkövetett bűncselekmények bizonyos jellemzői között. 60 sorozatos erőszakos nemi közösülést elkövető személy 4 jellemzőjét (elítélés szeméremsértésért, elítélés szemérem elleni erőszakért, fiatalkorú elítélések, száma, felnőtt elítélések száma) hasonította össze 4 féle elkövetési móddal (kettő a bűntett szexuális összetevőire, kettő az erőszakra vonatkozott). Jelentős kapcsolatot talált a bűnelkövetők személyes tulajdonsági és az elkövetési módok között.

A második kérdés, hogy létezik-e bizonyos konzisztencia a sorozatos bűnözők által elkövetett bűncselekmények kivitelezésében. Hammond (1990) vizsgálta az elkövetés konzisztenciáját, 17 sorozatos nemi erőszaktevő 3 cselekményét választotta ki a bűnözői pályafutás korai, középső és kései szakaszából. A cselekményeknél 16 akció meglétét vagy hiányát detektálta (pl. hajtépés, megpofozás). Elkövetési profilt készített ezen gyakoriságok alapján. A valószínűségi index mutatja, hogy az elkövetett cselekmények mennyire térnek el a profiltól, az alacsony értéke jelzi a konzisztenciát. A vizsgálatban az elkövetők 65%-a konzisztensem követte el bűncselekményeit.

Azt, hogy egy adott személyre jellemző speciális elkövetési mód különbözik-e más sorozatos elkövető módszerétől Canter és Heritage vizsgálta 1989-ben. 10 szempontú profil szerint hasonlították össze 46 nemi erőszaktevő módszerét. Eredménynek azt kapták, hogy csak 2 személy esetében találtak szignifikáns eredményt a módszert illetően, a többiek elkövetési profilja különbözött egymástól. Később Canter és Larkin 1997-ben felfedezte, hogy a bűncselekmény egyéb jellemzőivel (házban vagy szabadban követte el) kapcsolatba hozható az a távolság, ami a sorozatos nemi erőszaktevő megtesz az otthona és a bűncselekmény helyszíne között. Ezzel a módszerrel 3km-es sugárban lehet lokalizálni az elkövető lakhelyét.  Tehát a második kérdés esetén elmondható, hogy bizonyos bűncselekmény fajták esetében kimutatható egyfajta konzisztencia a bűncselekmény kivitelezésében.

A harmadik kérdés pedig az volt, hogy egy bizonyos típusú cselekmény elkövetésére van-e specializálódás a bűnelkövetők között. Vizsgálatok eredménye alapján (Farrington, 1995, Boros, 1996) a bűnözők többnyire vegyesen követik el cselekményeiket, az adott helyzet határozza meg a bűncselekmény típusát és többnyire nincs specializálódás.

Az, hogy a bűnözők vegyesen követik el bűncselekményeiket behatárolja a módszer alkalmazási lehetőségét. Viszont a legsúlyosabb bűncselekmények esetében (nemi erőszak, rablás, emberölés) a módszer segíti az igazságszolgáltatást és jól alkalmazható, látványos eredményeket hozhat. Mindez bizonyítja, hogy a profilalkotás a gyakorlatban jól alkalmazható, tudományos megalapozott módszer.

Imre Dóra

Hivatkozások

Boros J. (2003). A bűnözői profilalkotástól a tanúkihallgatásig: törekvések a mai kriminnálpszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle, 2003/2, LVIII. évf.

Hogyan alkotjuk meg élettörténetünket?

A narratív pszichológia

Az irányzat úgy tartja, hogy az emberi pszichéhez és a világhoz történeteken keresztül juthatunk hozzá. A történetek rendelkeznek idői és oksági koherenciával és valamilyen eseményről számolnak be. Ezek a narratívumok minden korban, kultúrában és társadalomban jelen vannak (mítosz, legenda, mese, novella, dráma, festészet). Az elbeszélés mindenre kiterjedő szerepét Hardy fogalmazta meg 1968-ban „narratívumokban álmodunk, narratívumokban emlékezünk, narratív formájúak az előérzeteink, narratívumokban remélünk, esünk kétségbe, hiszünk, kételkedünk, tervezünk, módosítunk, kritizálunk, alkotunk, pletykálunk, tanulunk, gyűlölködük és szeretünk (László, 2008, 302.o.)

Theodor Sarbintól (1986) származik a narratív pszichológia kifejezés. Szerinte egy identitás-terv bontakozik ki az élettörténeti elbeszélésekben, melyben a beszélő felépíti az énjét és az egyén vágyaira, céljaira következtethetünk belőle.

Bruner és Lucariello (2001) szerint azért alkotunk történeteket az életünkről, mert így szeretnénk valamiféle értelmet létrehozni azokból az eseményekből, amiket megéltünk (László, 2008). Bruner az emberi gondolkodás két formája között különbséget tesz (paradigmatikus vagy logikai-tudományos mód és elbeszélő mód), ez a két megismerési mód különféleképpen konstruálja meg a valóságot és más úton szervezi tapasztalatait. Az első elvont fogalmakkal dolgozik, oksági viszonyokat keres tapasztalati bizonyítékok révén. Az elbeszélő mód világiasabb, amely az emberi szándékokat, tetteket, és ennek következményeit vizsgálja (László, 2008).

Ismétlődő mintázatok történeteinkben

Kluckholn és Murray (1953) szerint „minden történet olyan, (a) mint minden más történet, (b) mint néhány másik történet, (c) mint máshoz nem hasonlítható történet.” (László, 2008, 162.o.) Tehát minden történetben van egy általános séma, de mégis benne van valami egyedi is, olyan, ami nem található meg más történetekben.

A történetek közötti ismétlődő formákat Frye négy csoportba sorolta, az antik és a modern idők nagy elbeszélései alapján. A kérdés: Milyen stílusban beszélünk saját magunkról?

Az első a komédia, melyben a hős és a vágya között fennálló akadály adja a cselekmény vázlatát, amely a történet végén megoldásra talál. A második a románc, melyben a hős nagy tetteiről, megdicsőüléséről van szó, lényegi összetevője pedig a kaland. A következő a tragédia, ami a bukás, az áldozatok és a haldokló hősök története (szeparáció megélése, egyensúly elvesztése). Az utolsó pedig az irónia, melyben a szereplők rávilágítanak a világban rejlő abszurditásra.

Elsbree olyan generikusnak tartott cselekvéseket írt le, amelyek minden kultúrában jelen vannak, szerinte 5 generikus cselekmény létezik a narratívumokban. Az első az otthonteremtés, mely szimbolizálja a közösséghez való tartozást, a ház felépítését. A második az utazás, melyben az úton levés motívuma jelenik meg (elhagyni a régit, hogy kialakulhasson az új otthon/identitás). Utána következik a küzdelem motívuma, majd a szenvedés elviselése (feladhatja a küzdelmet, elviselheti vagy megváltozhat), az utolsó pedig a beteljesülés hajszolása (cselekvés végcélja kialakul, megvalósul).

Hogyan építjük fel élettörténetünket?

McAdams szerint az emberek késői serdülőkorban kezdik tudatosan vagy tudattalan konstruálni élettörténetüket, ekkor általában a személyes mese formáját választják (hősiesség, egyediség, valóságtól elrugaszkodott elemek). Idővel ezek a történetek egyre visszafogottabbak és realisztikusabbak lesznek, melyekben a múltbeli történetek és a jövőbeli célok jobban integrálódnak.

Az élettörténet lehet jól, illetve rosszul konstruált is. A rossz formában sok a zsákutca és hiányzik a befejezés, a jó formát pedig a koherencia és a konzisztencia jellemzi.

Az egyén identitása négy fő komponensből (nukleáris epizód, imágók, világnézet, generativitás forgatókönyv), valamint másodlagos változókból (tematikus szálak, narratív komplexitás) épül fel. A nukleáris epizódok az élettörténet kiemelkedő fontosságúnak tartott eseményeit tartalmazza, ezek az események az identitás fordulópontjai. Az imágók az élettörténet szereplőit jelenti, akik annyira fontosak voltak az eddig életünkben, hogy eszünkbe jutnak, amikor elmeséljük azt és fontos szerepet játszanak a főnarratívában. Az ideológiai háttér az etikai, ismeretelméleti és ontológiai (jóság, létezés, igazságosság) elvont eszméinek megmutatkozását jelenti a narratívában. Tehát minden olyan gondolat, magyarázat, érv, amivel a személy magyarázatot ad arra, hogy miféle is az a világ, amelyben az történet játszódik. A generativitás forgatókönyv egy képzet, amely megmondja, hogy a személy mit várhat, mit remélhet a jövőtől, mielőtt az alkotáshoz túl öreg lenne. A tematikus szálak visszatérő tartalmi egységek, amelyek az élettörténet-modell szerint két domináns tartalomosztály, az intimitás és a hatalom köré csoportosulnak. A narratív komplexitás McAdams elméletében az én-érettség mutatója, mivel történetek nem csak tartalmukban, hanem komplexitásukban is különböznek egymástól (egyszerű-összetett, integrált-strukturálatlan). A komplex történetek sok elemet építenek be, sok megkülönböztetést tartalmaznak és jól differenciálnak, míg az egyszerű történetekben kevés szereplő van, kevés az alcselekmény és kevés kapcsolatot létesít a különböző elemek között (McAdam, 2001, id. László, 2001).

S hogy miért is fontos az, hogy milyen történeteket alkotunk az életünkről?

A történetek állnak a narratív terápiák fókuszában, hiszen önmagunkról és másokról kialakított konstrukcióink úgy jönnek létre, hogy történetekbe foglaljuk őket. Ezek a történetek meghatározzák, hogy miként tekintünk magunkra és környezetünkre. Ebben az elképzelésben az egyének és a családok által konstruált negatív tartalmú, zsákutcás és destruktív narratívák okozzák az alapvető problémákat. A problémával élő egyének narratívái általában szegényesek, leegyszerűsítő következtetésekhez vezetnek, amiket megkérdőjelezhetetlen igazságként kezelnek és nem tudnak felidézni a történetbe nem illeszkedő vagy ellentétes élményeket. Ezek a konstrukciók eredhetnek a tekintélyszemélyes általi megcímkézésekből is. A terápiás célja az, hogy új narratívákat hozzon létre, hogy a személy/család élhetőbb valóságot tudjon teremteni magának. Nagyobb szabadságot biztosítanak a személy számára az által, hogy olyan történeteket alakítanak ki, amelyek több lehetőséget és kimenetelt tartalmaznak.

A kliensek „sztorisítják” élményeiket, narratívákat hoznak létre. A terápiás folyamatban olyan új jelentéssel ruházzák fel az élményeket, amelyek élhetőbbek a személy számára.

Fontos megemlíteni az kulturális narratívák az egyének narratíváira gyakorolt hatását. A domináns kultúra által hirdetett narratívák, Michel Foucault szerint kizárják az események másféle felfogását, valamint fenntartják a társadalom hatalmi struktúráját. A terápiában fontos tudatosítani ezeket a destruktív hatású, belsővé vált kulturális narratívákat és ezzel szemben kialakítani a kliens saját alternatív narratíváját.

A terápia során a dekonstrukciót alkalmaznak, a kliens berögzült narratíváival szemben. Ide sorolható minden olyan tevékenység, ami megkérdőjelezi az eredeti destruktív konstrukciókat. Olyan beszélgetés technikát alkalmaznak, ami segít a kliensek eltávolítani magát a problémától, ezt nevezik externalizálásnak. Ha a kliens ráébred, hogy ő és probléma nem ugyanaz, akkor világossá válhat számára, hogy a probléma is csupán egy szociális konstrukció, ami megváltoztatható. Ha a probléma a személyen kívülre kerül, akkor lehetőség nyílik arra, hogy szembe tudjon vele szállni. (Hasonló mechanizmus, mint amikor egy megfoghatatlan szorongásunk alakul át félelemmé, ami válhat hajtóerővé, hiszen jobban megfogható, van tárgya, amivel fel tudjuk venni a harcot.)

Az előbbiekben olvashattuk, hogy az, hogy hogyan gondolkodunk saját magunkról, hogyan rendezzük el életünk eseményeit (koherencia, struktúra), milyen történeteket konstruálunk (komédia-tragédia) milyen nagy mértékben befolyásolja identitásunkat (destruktív, rosszul, egyszerűen konstruált történeteink ronthatnak életminőségünkön). Mindezek miatt tartom nagyon fontosnak a narratív terápiák jelentőségét, melyben ezen történeteink, konstrukcióink megváltoztatásán, átkeretezésén dolgozhatunk.

Imre Dóra

Hivatkozások

Goldenberg, H. és Goldenberg, I. (2008) Áttekintés a családról III. kötet. Budapest, Animula Kiadó.

László, J. (2008). Narratív Pszichológia. Pszichológia (2008) 28(4), 301-317.

McAdams, D. P. (2001). A történet jelentése az irodalomban és az életben. In.László J., Thomka, B. (2001). Narratívák 5. Narratív pszichológia (157-175). Budapest, Kijárat Kiadó

Pszichoanalitikus filmelemzés

Kép forrása: www.port.hu
A rendező ezt a filmet nevezte saját kedvencének, a közönség számára azonban ez az egyik legmegosztóbb Hitchcock film. Ez a film is Hitchcock kedvelt témáját a bűnt járja körül. Ez a mű átmenetet képez a korábbi romantikusabb filmjei és a későbbi hidegebb pszichológiai thrillerei között.

Olyan kérdéseket vet fel, hogy hogyan vegyülhet el egy kisvárosban egy sorozatgyilkos? Ki válthat gyilkossá? Hogyan próbál menekülni? Hogy bukik le? Milyen lehet a tökéletes bűntény? Milyen folyamatok játszódnak le a lelkében? 

A műfaj film noir jellegű pszichológiai thrillerként határozható meg. Ez a filmstílus a hollywoodi bűnügyi drámákra, krimikre jellemző. Ismertetőjegyei a kontrasztos fekete-fehér képi világ, a baljóslatú hangulat, a háttérben felerősödő zene, valamint gyakori történetszál a szereplők sötét titkainak kiderülése. Társadalmi háttere a kiábrándulás az „amerikai álomból”.

A történet röviden

 A történet a Newton családról szól, akik élik kisvárosi, megszokott, nyugodt életüket, míg egyszer csak megérkezik hozzájuk az imádott Charles bácsi. Az idill azonban nem tart sokáig, ugyanis a nagyobbik lány megtudja, hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják. A történet egyik főszereplője Charlotte Newton „Charles bácsi”, aki nincs megelégedve „átlagos amerikai életével” és izgalomra vágyik. 

Charles bácsi látogatása felpezsdíti a család életét, aki valójában a rendőrség elől menekül, mivel ő a „Víg Özvegy” sorozatgyilkos. Ezzel persze senki nem vádolná, ugyanis lehengerlő személyiségével mindenkit elbűvöl a városban. Charlie, aki a legközelebb áll nagybátyjához, furcsa dolgokat kezd észrevenni (két idegen a bácsikájáról érdeklődik). Ez az egyre fokozódó gyanakvás, azonban nem kerüli el Charles bácsi figyelmét sem, aki tehetetlenségében unokahúga ellen fordul és megpróbálja eltenni őt láb alól.

Hitchcockra jellemző, hogy filmjeiben a „gonosz” első ránézésre ártatlan. Kontrasztba állítja a bűnös nagyvárost (ahonnan Charles bácsi menekül) az ártatlan kisvárossal (Santa Rosa).

A film két főszereplője Charles bácsi és Charlie kettőse nagyon érdekes. Az azonos névből kifolyólag értelmezhetjük őket ugyanazon személyiség két alteregójának. Különböző elemzések szerint egyfajta rejtett szexuális vonzalom is lehet közöttük, amire a testbeszédből és a szavakból következtethetünk. Ez a fajta duplicitás az Idegenek a vonaton című filmben is megjelenik, azonban ott a két főszereplő kiegészíti egymást, ebben a filmben viszont egymás ellentéteként interpretálhatjuk őket, mint a jó és a gonosz megtestesítői. Ennek ellenére mégis hasonlít a két karakter egymásra, nem véletlen ugyanis, hogy ugyanazzal a névvel vannak jelen, valamint, hogy mindkettőjüket az ágyban fekve, ugyanabban a pozícióban ismerjük meg először. Mindketten vonzó személyiségek, ami szintén jellemző Hitchcock stílusára, aki szerette a vonzó gyilkos karaktereket. 

A nőgyűlölet témaköre is előjön, hiszen Charles bácsi nőket gyilkolt és a filmben egy monológban is kifejti ellenszenvét velük kapcsolatban. A férfi főszereplő azzal a hitchcocki jellemvonással is fel van ruházva, miszerint nem akar a társadalomhoz tartozni. Számos cikk megemlíti, hogy abban a korban a közösséghez való tartozás nagyon fontos volt az emberek számára, ez jelentette a boldogság egyik forrását, itt azonban a rendező a társadalomhoz való tartozást negatív színben tüntette fel.

A filmben nem a rejtély mozgatja a szálakat, hiszen a néző már az elején tudja, hogy Charles bácsi valami rettenetes dolgot követett el. A feszültséget a két Charlie lelkében zajló folyamatok, a kettejük kapcsolata, a lány egyre növekvő gyanúja és a férfi egyre növekvő paranoiája hozza létre.

Pszichoanalitikus filmelemzés

A film elején keringőt táncoló párokat látunk, a nők fehér, a férfiak pedig fekete ruhát viselnek. Ez előrevetíti a két Charlie, a jó és a rossz keringőző harcát, amit látni fogunk a rejtély megfejtése során. Ezt követően horizontális kameramozgást láthatunk, ahogy a táj egyre szűkül, majd a 13-as lépcsőházhoz érünk, ahol az ágyon fekvő Charles bácsiig szűkül a kép. Arcán baljós árnyak tükröződnek vissza az ablakról, betegnek tűnik, ami egy tünetnek értelmezhető. A házvezetőnő kopog a hírrel, hogy két férfi keresi Charlest. A néző már itt megtudja, hogy a főszereplő valószínűleg bűnös. A Charles bácsi gyorsan összepakol, majd kisétál a lakásból, a két férfi pedig követni kezdi. Eltűnik a szemük elől, felmenekül egy erkélyre. Ez azt is szimbolizálhatja, hogy Charles felment a „felettesén” szintjére és onnan néz le az „ösztönénre”, a két férfire, akik bűnére emlékeztetik. Ezután sürgönyt küld, a Newton családnak, arról, hogy csütörtökön érkezik hozzájuk és csókolja a kis Charliet (ez a közöttük lévő vonzalom első mozzanata a filmben).

Pár képkockával később egy idilli kisvárost látunk, ugyanazzal a horizontális kameramozgással, mint a film elején, s a kép végül az ágyon fekvő, szintén unatkozó női főszereplőre, Charliera fókuszál. A lány apjával osztja meg gondolatait. „Hónapok óta gondolkozom, hogy nem történik semmi. Csupán eszünk, alszunk és ez minden. Igazából nem is beszélgetünk, csak beszélünk”. Apja próbálja vigasztalni, de ő azt mondja, hogy nem hisz a jószándékban többé.  Majd felpattan és szülei elé áll azzal az ötlettel, hogy sürgönyt küld Charles bácsinak, hiszen ő egy csodálatos ember és csak ő mentheti meg őket az unalommal teli mindennapoktól.Charlie éppen táviratot igyekszik küldeni bácsikájának, amikor megtudja, hogy bácsikája épp most üzent csütörtöki érkezéséről. A lány ekkor nagyon erős telepátiát érez kettejük között. 

A vonaton Charles bácsi álnévén utazik, betegségre hivatkozva nem mutatkozik a többi utas előtt. A vonatról senki más nem száll le rajta kívül. A család idilli hangulatban siet a pályaudvarra a nagybácsi elé. Charlie elé rohan és kitörő örömmel üdvözlik egymást, mint a szerelmesek. Charles bácsi Charlie szobájába költözik be, ami szintén egy kapocs kettejük között.

Következik az első közös vacsora, ahol Charles kiosztja ajándékait a családtagoknak. Charlie nem szeretné elfogadni a neki szánt ajándékot, hiszen nincs nagyobb ajándék számára a bácsikája látogatásánál. Elmondja bácsikájának, hogy nagyon örül, hogy az ő nevét kapta és úgy gondolja, hogy nagyon hasonlítanak. Fehér ruhában áll, míg bácsikája feketében, ami szintén jelzi ellentétes és egyben komplementer szerepüket is. „Mi nem csak nagybácsi és húga vagyunk, hanem valami más. Úgy érzem, hogy a lelked mélyén van valami, valami, amit senki sem tud. Valami titkos és csodálatos és én kitalálom egyszer.” – mondja bácsikájának. Charlie tehát az analitikus szerepét is megtestesítheti, hiszen rá szeretne jönni bácsikája titkára.

Charlie egy gyűrűt kap szeretett rokonától. Ez az első jele, bácsikája bűnösségének, ugyanis a gyűrűben egy monogramot talál, ami nem az övé. A jelenet végén újra keringőző párokat látunk, akár a főcím során, ami jelzi a rejtvényfejtés kezdetét. A pszichoanalitikus módszerre sokszor használják a „rejvényfejtés” kifejezést, hiszen a tünetek mögötti történetet keresi, ami a „jégyhegy víz alatti részének megtalálásához” hasonló.

Kép forrása: www.ezer1film.blog.hu

Charles bácsi újságolvasás közben a bűnére emlékeztető második jelet is megtalálja (egy hirdetést, mi szerint keresik az özvegyek gyilkosát), s gyorsan kitépi az oldalt. Az emeleten, a „felettesén” szintjére felérve Charlie vizet visz bácsikájának a szobába, amikor meglátja a kitépett újságlapot a kabátja zsebében. „Charles bácsi, tudom egy titkodat, amit nem is hinnél rólam. Nem tudsz elrejteni előlem semmit, mert úgyis rájövök.” – mondja Charlie és felemeli az újságot.

Charles unokahúga kezét megszorítva kitépi a lapot kezéből. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy nem akar szembenézni bűnével, nem szeretné beismerni saját magának sem, ami történt (a meg nem történtté tevés, elfojtás elhárító mechanizmusát alkalmazva). 

Másnap reggel egy újabb történés nem hagyja nyugodni Charles, ugyanis nővére közli, hogy telefonáltak egy laptól és két fiatalember jön interjút készíteni az egész családdal, egy tipikus amerikai család témaköre kapcsán. Charles bácsi visszakozik, nem akar interjút adni és azt sem szeretné, ha fénykép készülne róla. Csupán egyetlen gyermekkori kép készült róla, amit Charlie őriz évek óta. A kép története a következő: Charles nagyon csendes gyermek volt és rengeteget olvasott, majd karácsonyra kapott egy kerékpárt, amivel balesett szenvedett. Nem tudott vele menni és a jeges úton beleszaladt egy autóba. Azt hitték meghal, betörte a fejét. S miután jobban lett, rá sem ismertek. Onnantól kezdve mindenféle rosszaságon törte a fejét és már nem is olvasott annyit. Féltek, hogy a baleset nyomot hagy az arcán vagy a lelkében. Ez a gyermekkori történés lehet a trauma, ami kiváltotta a későbbi tüneteket Charles bácsi életében. „Mire jó a jövőn gondolkozni? Csak a ma számít.” – mondja a férfi a történetre reagálva. 

Később megérkezik a két interjút készítő férfi, ekkor Charles bácsi az emeletre siet. A két idegen a nagybácsi szobájába szeretnének felmenni, amit Charlie meg is mutat nekik. Charles bácsi nincs bent, így fotókat készítenek a szobáról. Az egyik férfi beszélgetni kezd Charlieval, aki elmondja, hogy a nagybátyja mennyire csodálatos, majd a kezeit fájlalja (nagybátyja szorítása miatt). Megérkezik Charles, akit az egyik férfi lefényképez, erre ő agresszív lesz és elkéri az egész filmtekercset. Ekkor megerősödik a gyanú Charlieban.

Az affektus-trauma modell szempontjából értelmezhetjük úgyis a történteket, hogy mivel Charles bácsi titkát elfogadhatatlannak tartja, így az elfojtásra kerül, a tudattalanba, s a jelek (tünetek) alapján a kis Charlie próbálná újra felszínre hozni. Ha egy személyiségként detektáljuk a két Charliet, akkor egy olyan aspektusból is megközelíthetjük a traumát, mely szerint a lány tudatából szorult ki Charles bácsi a bűnei miatt, hiszen ez elfogadhatatlan a tudat számára, így elfojtásra kerül. A gyógyulás a bűn felszínre kerülése és egyúttal Charles bácsi halála lesz.

Az egyik férfi megkéri Charliet, hogy mutassa meg neki a várost. A séta során a lány rájön, hogy a két idegen férfi igazából detektív. A férfi elmondja Chalienak, hogy a nagybátyja valószínűleg bűnös és megkéri, hogyha rájön, hogy valóban az, akkor szóljon. Charlie védi nagybátyját, nem hisz a detektívnek. De este mégis gyanakodni kezd, bemegy nagybátyja szobájába és megnézi az újságcikket, amit kitépett. A szétszakadt darabokból nem tudja összerakni, ezért a rejtvényfejtés következő állomása a könyvtár lesz. A hangulat egyre feszültebb, Charliet majdnem elüti egy autó, a könyvtár pedig hamarosan zár. Odaér, megtalálja az újságcikket, melyben az áll, hogy egy sorozatgyilkost keresnek, aki megölt 3 özvegyet. A bácsikájától kapott gyűrűn lévő monogram megegyezik az újságcikkben említett egyik megölt özvegyével.

Ezután Charlie betegnek tetteti magát, hogy távolságot tartson a bácsikájától. A keringő dallama megint beúszik, ezúttal az anya kezdi dúdolni. Charlie a vacsoránál álmáról kezd beszélni, amit a néző vizuálisan nem lát, csak elmondás alapján hallunk róla. Azt mondja rémálma volt, melynek főszereplője Charles bácsi, aki az álomban egy vonaton ült és menekült valami elől. Vacsora közben Charles bácsi a nagyvárosi nőkről kezd beszélni, kiknek férjei dolgoznak, míg a nők otthon élvezik a férfiak munkájának gyümölcsét. Majd meghalnak a férjeik, a pénz pedig rájuk marad. Még embernek sem tartja őket, csak „hájas lihegő állatoknak”. A lány ekkor felpattan, s arra kéri őket, hogy ne beszéljenek gyilkosságokról, majd elszalad. A bácsikája pedig megy utána, elkapja, megszorítja a kezét, majd berángatja egy szobába.

Leülnek egymással szemben, ugyanolyan pozícióban (keresztbe tett karral). Charles bácsi elmondja, hogy úgy érzi valami közéjük furakodott és ezt nem hagyhatja, hiszen ők szinte „ikrek”. Majd arról beszél, hogy elkövetett ostoba hibákat, de ha bármit is hallott Charlie lépjen rajta túl. Eközben gyűrögeti a szalvétát egyre hevesebben, Charlie pedig olvas ebből a nonverbális kommunikációból és szembesíti bűneivel a férfit. Charles bácsi erre azt válaszolja, hogy a lány nem tudhat semmit, ő csupán egy kisvárosi álomvilágban él, de az igazi világ egy pokol és nem számít, hogy mi történik benne. „Te álomban élsz! Egy vak alvajáró vagy! Honnan tudnád, hogy milyen a világ? A világot elborítja a szenny. Tudod, hogyha felrántod a házak ajtaját gazembereket találsz? A világ egy pokol, mit számít, hogy mi történik benne.”

Kép forrása: www.rogerebert.com

Segítséget kér Charlietól azzal az indokkal, hogy ugyanaz a vér folyik az ereikben, ők nem csak nagybácsi és unokahúga, hanem sokkal többek ennél. Itt is megjelenik tehát az azonos személyiségre való hivatkozás. Arra kéri a lányt, hogy ne mondja el senkinek és akkor elutazik a városból. Charlie a kiderült igazság miatt sírni kezd, de beleegyezik nagybátyja tervébe. Másnap elkapnak egy másik férfit a nagybácsi helyett. Ezt hallja a két Charlie. Charles ekkor felmegy a lépcsőn az emeletre és lenéz az ajtóban álló Charliera, aki ebben a perspektívában bűneire emlékezteti, a férfi bűneinek megtestesítője. (Mellékszál gyanánt a detektív szerelmet vall Charlienak, majd elutazik az igazság tudta nélkül.)

Habár elkaptak egy embert, a nagybácsi mégis nyugtalan Charlie miatt. Szeretné eltüntetni ezt a gondolatot a tudatából, ezért megpróbálja unokahúgát eltenni láb alól. Az első próbálkozása, hogy meglazítja az egyik lépcsőfokot, melyben Charlie megbotlik, de kisebb sérüléssel megússza. Ezután a lány megfenyegeti bácsikáját, hogy menjen el, vagy ő fogja megölni. Ezt értelmezhetjük a két személyiség harcaként, ami a dominanciáért folyik. Másodszor a garázsban buherálja meg az autót, így amikor Charlie bemegy és ő rázárja az ajtót, majdnem megfullad. De a szomszéd észreveszi és megmentik. Ezután a lány egyedül marad otthon és megpróbálja felhívni a detektívet, de sikertelenül. Bemegy bácsikája szobájába, és megtalálja a gyűrűt. Később zsarolás gyanánt felveszi a gyűrűt. A férfi ekkor megijed és úgy dönt, hogy már másnap elhagyja a várost.

Másnap kikísérik a nagybácsit az állomás, aki felhívja Charliet a vonatra. Mindketten fekete ruhát viselnek. A vonat elindult, a férfi megragadja Charliet és nem engedi leszállni. Kettejük utolsó keringője következik a katarzis előtt. A férfi ki akarja lökni a lányt, de végül Charlienak sikerül letaszítania bácsikáját a vonatról.

A film Charles temetésével végződik, melyen a lány elmondja a detektívnek, hogy bácsikája milyen boldogtalan volt, nem bízott az emberekben és gyűlölte az egész világot.

Imre Dóra

Felhasznált irodalom

Time Goes By. (2017). A gyanú árnyékában (Shadow of a Doubt) 1943. Letöltve: 2018.06.15-én http://timegoesby.blog.hu/2017/08/08/a_gyanu_arnyekaban_shadow_of_a_doubt_706