G: Akkor folytassuk a kérdések eredményének elemzésével?
R: Jó.
G: Átlagban az emberek 3,5x voltak szerelmesek a mintánkban. Voltak kiugró értékek, akik 20,13,10x is voltak szerelmesek és van aki folyamatosan az. Lehetséges ez? Hány szerelem van egy életben?
R : Voltaképpen fogalmam sincs. Hát nem tudom. Még a definíció sincs meg, a lepkék a gyomorban túl költői, a hormonok és feromonok az meg túl tudományos. Lehet hogy érdemes korosztályosítani – mondjuk 14-19 között huszonkettő szerelem simán , utána meg hatvanig három. Nem lehet? A folyamatosant azt nem nagyon értem. Azért ahhoz kell idő, hogy ez kialakuljon, meg kell egy személy, egy másik. Akkor is érvényes, ha a másik nem tudja? Ön szerint hány van?
G: Sokan hármat szokták mondani, de szerintem számtalan lehet. Ahogy többen is írták, hogy számtalanszor és folyamatosan szerelmesek.
R: Hogyan?
G: Nagyon sokféle formája lehet. Egy ember jobb esetben a munkájába is szerelmes. Annyi mindent lehet feltétel nélkül tiszta szívből szeretni és csinálni. Valóban sok szerelem lehet, viszont az emberek kevésbé ismerhetik be maguknak. Nagy teher lehet, kiszeretni valakiből és a hűség helyett a válást választani… társadalmi nyomás. Viszont ahogy a statisztika is mutatja, az emberek egyre többször tesznek tanúbizonyságot szerelmük elmúlásáról. Így megdőlhet a régi „egy igaz szerelem van” eszméje.
R: Én a szerelem alatt kizárólag a partner iránti szerelmet értem, annak érzelmi biológiai szociális vonzataival. A munkába való szerelem az kényszerbetegség – valamilyen addikció, zavar, valami deviáns, ha nem is használom jól a fogalmakat.
G: Igen, igen, én is partner irántira értettem, csak kicsit tágítottam a fogalmat. A munkába való szerelem talán lehet a flow, hogy egyszerűen imádom amit csinálok és olyankor teljesen ki van zárva a külvilág. Persze szerencse is kell hozzá.
R: Az biztos, hogy nem egy igaz szerelem van – szerintem – családi történetek tudnak erről mesélni – nagyon gyakori egy másik múltba sejlő személy aki volt, felbukkant – kicsit összekuszál, de a fősodor az nem változik ettől.
G: Talán most már változik a fősodor is.
R: A fősodor az egy partner mellett sokáig. Ez változik?
G: Hát ez kezd változni. Új kapcsolati formák alakulnak ki, mint a poliamoria, ahol legálissá teszik a több szerelmet. Kutatásunk mégsem a szerelemről, hanem annak elmúlásáról szól. Kutatásunkban az emberek 90%-a több szakítást is átélt már életében. Tehát a szerelem múlik és szerelem sok van. Nyilván mindenki azt írja, hogy aki a jelenlegi párja az az igazi. De ez valóban őszinte-e?
R: Sok változós dolog ez és még az sem biztos, hogy mindkét fél egyidejűleg tart ugyanott az érzelmek átélésében – olykor még napon belül is változhat ez – annyi megfelelésünk van minden irányban.
G: Egy kicsit a szakítások számát nézve… a mintánkban az emberekkel 2x szakítottak, ők pedig átlagban 3x vetettek véget a kapcsolataiknak.
R: Ez ellentmondás Összhangban látszik lennie a szerelmek számával.
G: Igen, ez összhangban van és talán a házasságok – válások számával is. Ha a kapcsolat – szakítás dimenziót is idetesszük – átlagban 3,5 évig tartottak a kapcsolataik.
R: Talán igen – bár a négy vagy akár a három válás nem gyakori. Az sok, csak egészen ritka helyzetben van az amikor valaki egy formálisan is megerősített kapcsolatból kilép és belép egy hasonlóba.
G: Igen, a házasságból valószínűleg nehezebben lépnek ki.
R: Vagy nehezebben bontják fel.
G: Az emberek átlagban 4-6 kapcsolatról számoltak be eddig életük során, persze itt is vannak kiugró értékek: 80,60,30,20.
R: Az szerintem lehet jó szám, tízévenként egy – bevezetés tárgyalás befejezés – lehet. Jesszasz . Mi nyolcvan? Nyolcvan kapcsolat – panaszkodik vagy dicsekszik aki ilyet mond?
G: Mi lehet az indok? Mi viszi az embereket a szakításra? Milyen kognitív folyamatok játszódnak le az emberek fejében? Mit gondol mi a leggyakoribb indok a szakításra/válásra?
R: Bocs de ez meghökkentett – nyolcvan megélt, nem egyéjszakás valódi emberi kapcsolat az ötven év – minimum, úgy hogy egyikből ki másikba be. Az nem lehet. A leggyakoribb indok a szakításra? Talán a harmadik fél.
G: Foglalkozást sajnos nem kérdeztünk, pedig milyen érdekes lett volna, szerintem sok összefüggést tudtunk volna kimutatni vele. Nézzük mi a fő ok a nagyvilágban: „A válóperek nagy részét a nők kezdeményezik, az arány országonként, megyénkként változhat. A romániai Szatmár megyében, 2011-es adatokat összesítve, két fő válóok tűnik ki: az alkoholizmusból eredő problémák, valamint a megcsalás, félrelépés, hűtlenség, amely legtöbbször akkor következik be, ha az egyik fél külföldön dolgozik huzamosabb ideig „
R: Az alkoholizmus az jelentős probléma – és a távolság- voltaképpen az alkoholizmus is távolság. Másik világ.
G: Nos mintákban a tippje, a harmadik fél felbukkanása csupán a második leggyakoribb szakító indok.
R: Valahol olvastam, hogy az értelmi képességek magasabb foka javítja az együtt maradási arányt.
G: Az első helyen 75 fővel, az elmúlt érzelmek állnak, az eltávolodás.
R: Azt nem könnyű belátni, igaz? S annak megfelelően cselekedni és még akkor sem biztos hogy vége, nem lehet ez szeszély? Férfi női, mindegy. Már például egy házasságban. Elmúlnak az érzelmek, jó, azok mint szerelem elmúlnak úgy is két három év alatt – de mégis együtt marad a házasságok fele. Miért – megszokás kényelem, gyávaság, a harmadik hiánya? A saját érzelmek megélésnek hiánya?
G: „Kiszerettem belőle, unalom – érzelmek múlása, eltűnt a szerelem, elszállt a rózsaszín köd, nem éreztem, hogy szeretnek vagy, hogy én szeretek, már nem volt érzelem, elfáradt kapcsolat, karantén miatti eltávolodás, kimerült kapcsolat, nem voltam szerelmes” – így indokolták a kitöltők. Talán a hűségnél is fontosabb lett a szerelem ebben a mai világban, hogy hatalmas érzelmeket éljenek át.
R: És G? Milyen következtetést von le?
G: Talán a másikra való figyelem valódi hiánya lehet az érzelmek ilyen gyakori elmúlásának és felértékelésének az oka. Mintha csak a saját érzelmem lenne a fontos, amit ha a másik nem elégít ki, akkor keresek olyat, akitől újra megkaphatom. A mai világban lévő gyorsulás is ilyesmi lehet… mindig jön újabb, jobb termék, túl sok az inger és a régi megjavítása nem olyan fontos szempont. Individualizáció? Generációs különbségek? Önmegvalósítás? Saját magunk előtérbe helyezése?
R: Melyik?
G: Felmerül a kérdés, hogy valóban a másikat szerettem-e vagy csak a saját érzelmeimet?Talán ha valóban a másik ember személyiségét látom, akkor annyira egyedi lesz számomra, hogy pótolhatatlanná válik… „megszelídités, kisherceg”…
R: A szerelem konkrétan egyoldalú. Én vagyok szerelmes. Az hogy ő is az véletlen. Ha elmúlik a szerelem bennem múlik el.
G: A valódi feltétel nélküli szeretet hiánya állhat a középpontban. Talán egy igazi kapcsolati kötődés több ennél.
R: ltt világ ilyen következményében – a szerelem bibliai leírásai nagyjából hasonlóak a mostanihoz, a kezdete is a vége is.
G: „- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.” – Talán ez hiányzik.
R: Kapcsolati kötődés egy kutyával – én szeretem őt, hogy ő mit csinál az nem fontos , de nyilván szeret mert kap enni tőlem.
Mi az a kapcsolati kötődés? Ezt azért megcáfolnám, szerintem vannak, a mélységek mások , kapcsolatonként mások. Nézze csak meg amit erről fentebb mondtam.
G: Persze, lehetnek, nem tagadom.
R: A kisherceg idézet éppen jó, igen.
G: Viszont az ilyen gyakori kapcsolati felbomlások, ami az érzelmek hiánya miatt történnek, erre enged engem következtetni.
R: Engem is alátámaszt , ha jól értem.
G: Vessük egy pillantást a jobb megértés érdekében a harmadik leggyakoribb válóokra, ami az „eltérő személyiségek vagyunk, nem értjük egymást”. Nem lehet, hogy ez is a gyorséttermi kultúra terméke?
R: A kapcsolatokon dolgozni kell -e , vagy nem. Szerintem nem. Aki szeret így is szeret, aki nem az nem.Nem, a fentebbi az létezik. Az összhang ritka.
G: Elmúlnak az érzelmek, mert más személyiségek vagyunk, de akkor kérdezem én: ismertük-e egymást valóban vagy csak a másikra vetített képünkbe voltunk szerelmesek? „Az ember azt ismeri igazán, amit megszelídít.”
R: Miért gondolja , hogy a világ gyorsulása csinál velünk – vagy belőlünk – érzelmi nyomorultat?Igen én is azt mondtam, a szerelem egyoldalú. Én vagyok szerelmes, ha már nem vagyok , nem vagyok. Akkor már csak keresek egy okot.
G: Az igazi kötődés valami olyasmit jelent, amitől a másik pótolhatatlan lesz számunkra… tehát, hogy a másik van-e előbb vagy az érzés… szerelmes akarok-e lenni és ahhoz keresek egy partnert vagy meglátok valakit, aki váltja belőlem a szerelmet? Nem mindegy, hogy van-e előre egy listám, hogy milyen embert szeretnék magam mellé és azt próbálom másikra erőltetni, vagy elvárások nélkül megismerem, elfogadom és szeretem úgy ahogy van? Sokszor azért múlik el a rózsaszín köd, mert rájövünk, hogy az az adott embert nem olyan, mint hittük… tehát nem tudja megfelelően eljátszani azt a szerepet, amit mi szeretnénk… Ez azonban nem személyre szóló szeretet.
R: Voltak remek mondatok , arról beszéltünk már?
G: Nem feltétlenül csinál belőlünk érzelmi nyomorultat, de mindenképpen változtat rajtunk… gondoljon bele tinder-kultúra (képeket lapozgatok és 3mp alatt döntök arról, hogy kivel szeretnék randevúzni)… Hol maradnak itt a személyiség?
R: Ez mindig így volt – ezen alapul az egész – én nem is gondolom másként- van hogy a villámcsapás érezhető, van hogy nem , de nem tanulható. A személyiségnek semmi szerepe, inkább csak az elmúlásában.
G: Olyan nehéz mindig hinni… töretlenül.
„A férfi-nő kapcsolat tehát egy négylábú asztal, és ha bármelyik lábbal baj van, akkor az asztal döcögni kezd, felborul, és összetörik.”
Füst Milán
